Minden, ami érdekel, eszembe jut vagy történik velem.

Mizu velem...

Don Pepe – Pécs

Étterem értékelés

2018. július 26. - kovacs.netti

Január óta felújítás, bebútorozás alatt áll a lakásunk, így a konyhában egyelőre nem tudunk tevékenykedni, a szenyók pedig hamar unalmassá válnak. Barátommal nagyon szeretjük a hasunkat, így fontos kérdés, hogy hol vagy honnan és mit együnk. Az elmúlt hat hónapban rengeteg helyről rendeltünk már kaját és egészen kialakultak a kedvenc helyeink is. Az egyik ilyen a Don Pepe. Legnagyobb pozitívumuk, hogy hamar kiszállítják a rendelést, rendszeres a 20-30 perces kiszállítás. Ilyet SEHOL máshol nem tapasztaltunk még Pécsen. Amikor nem ilyen kiemelkedően gyorsak, akkor sem szokták túllépni az egy órát. Ezzel együtt jár, hogy az étel rendszerint olyan forró, hogy nem is lehet egyből nekiállni. Az áraik nem éppen kedvezőek, néhány ételnél már-már irreálisan drágák, de nem muszáj azok közül választani. A pénzért cserébe viszont azt kapjuk, amit várunk. Az adagok legtöbb esetben nagyok, eddig egyedül a tésztáknál tapasztaltam, hogy bírtam volna még enni, minden más akkora adag, hogy rendszerint megmarad belőle. Sok mindent próbáltunk már, de most azokat részletezném, amiket a héten rendeltünk, hiszen biztos fogunk még rendelni és akkor megmutatom azokat a fogásokat is. Sajnos a megszokottal ellentétben most nem voltunk teljesen elégedettek, de ez nem általános, ezt kihangsúlyoznám.

blog_2.jpg

Tegnapelőtt pizzákat rendeltünk Don pepe burgonyával, ami tulajdonképpen steak buresz, ma pedig hamburgereket.

blog-001_1.jpg

SonGoKu (32 cm) - 1 790 Ft - pizzaparadicsom, sajt, sonka gomba, kukorica

Csirkés, gombás pizza normál tésztával (32 cm) - 1 290 Ft /akció/ - besamel, fokhagyma, márványsajt, roston csirke, mozzarella, gomba

Don pepe burgonya - 400 Ft

A bal oldali pizzát én rendeltem, SonGoKu a szokásos feltéttel. Már sokadszorra választottam ezt, igazság szerint úgy gondolom, hogy az itteni pizzák közül ez a legfinomabb. Mindig tele van kukoricával és gombával, elég szószos, egyáltalán nem száraz és sosem sajnálják a sajtot. Na most ez nem jött össze. Száraznak ítéltem és csak a közepén volt feltét, viszont ott bőségesen. A tésztája teljesen átlagos szokott lenni, se túl száraz, se túl vastag, pont jó az ízlésemnek. Most sajnos szárazra és keményre sikerült. Viszont összességében még mindig finomabb, mint sok másik helyen. Talán ez volt az első alkalom, hogy nem azt kaptam, amit vártam, pedig számtalanszor rendeltünk már. Bár az ára drágának tűnik, de amikor megfelelően sikerül simán megéri a pénzét. Sosem szoktam megenni az egészet egyszerre, mert nagyon laktató.

A jobb oldali kép barátom Csirkés, gombás pizzája, amit igen jó áron vásároltunk, hiszem akciósan olyan áron van, mint az olcsóbb pizzériák pizzái. Sajnos ő is azt tapasztalta, hogy kevés a feltét, száraz a tészta és nem is találta túl ízesnek.

A steak bureszben most sem csalódtunk. Frissen, forrón kaptuk meg. Nagyon ízes, tökéletes az állaga és nagyon nagy adag.

Apróság, de megemlíteném, hogy a Don Pepe-nél nem vágják fel a pizzát. Általában otthonra rendelünk, ahol elérhető kés, de akkor is picit bosszant, hogy nem teszik meg a gesztust, hogy négybe szelik nekünk, hogy már ne kelljen ezzel foglalkozni. (Barátom pizzáját már ő szeletelte fel, mert nagyon türelmetlen volt.)

dsc_0003.JPG

A hamburgerek esetében szerencsére azt kaptuk, amit vártunk, olyan finom volt mindig. Az egyetlen negatívum, hogy kimaradt a csecse kis dobozból a karton elválasztó, ami szépen elhatárolja a krumplit a hambitól és a kis karton szintemelő, amin a szósz szokott csücsülni. De ez leginkább csak esztétikailag számít, szerencsére a finom ízeken nem változtat.

blog-002_1.jpg

Sombrero burger - 2 190 Ft - Don pepe burgonyával, öntettel, 200 g marhahús, guacamole, jalapeno, worchester szósz, hagyma, bacon, jégsaláta, paradicsom, sajt, csípős, ketchup, mustár

Cowboy burger - 2 190 Ft - Don pepe burgonyával, öntettel, 200 g marhahús, worchester szósz, BBQ szósz, hagyma, bacon, jégsaláta, paradicsom, füstölt sajt, ketchup, mustár

A felső és balos kép az én Sombrero burgeremről készült. A buci finom, a hús ízletes, sok benne a zöldség, ami nálam alap feltétel egy jó burgernél. Mindig eltalálják a jalapeno mennyiségét. Az egész hambi elfogyasztása közben érezni, hogy erős, de nem túlságosan, nem nyomja el a többi ízt. Guacamole-t sosem kóstoltam előtte, de ebbe a hamburgerbe nagyon illik az íze.

Barátom szokásos burgere a Cowboy burger, ami a képen jobb alul látható, bár sajna elég béna képet készítettem. Elégedett volt vele, viszont kevesebbnek találta benne a bacont a szokottnál.

A hamburger ára tartalmazza a steak bureszt és a mártogatóst is. A krumpli szokás szerint verhetetlen és nem adnak keveset hozzá. A mártogatós nem nagy eresztés, leginkább a tejfölt érezni, de jól esik a krumplihoz, illetve erősebb falatok után. 

Bár első ránézésre drágának tűnnek, adagot, ízt, minőséget tekintve minden forintot megér. És nem elfelejteni a gyors kiszállítást és a mindig friss, meleg ételeket. Ha Pécsen hamburgert rendelnél, akkor Don pepe vagy Bohemia, de ez egy külön sztori lesz. :)

Attól függetlenül, hogy ezen a héten nincsenek toppon bármikor bárkinek szívesen ajánlom őket! Érdemes kipróbálni szinte bármit! Összességében nálam 5-ből 5 pontot érdemelnek! :)

5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr8814144139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.