Minden, ami érdekel, eszembe jut vagy történik velem.

Mizu velem...

Hogyan lettem biológus?

Kezdetektől mostanáig

2018. december 18. - kovacs.netti

Amikor kitaláltam, hogy blogot fogok írni rengeteg nagyobb tervem és ötletem volt, amik közül még keveset írtam meg. Egy ilyen ötlet megvalósulása ez a bejegyzés. Az egyik legfontosabb dolog az életemben, hogy mindig legyenek céljaim és ebben a tanulás az egyik legjobb eszköz. Szoktam is mondani, hogy nekem a tanulás az egyik hobbim. Elterjedt gondolat manapság, hogy tovább kell tanulni, mert az jó, akkor lesz jól fizető állásod, akkor leszel valaki, akkor csücsükélhetsz a kényelmes irodában életed végéig, stb… Én nem ezért kezdtem el és nem is így éltem meg ezt az egészet. Egyrészt szívesen mesélek erről, másrészt mivel a nálam idősebb barátaim nem tanultak tovább, nem volt ki elmesélje az élményeit. A velem egyidősek véleményével meg már nem voltam kisegítve, hiszen én magam is megtapasztaltam, amit ők. Talán ez a bejegyzés más hozzám hasonló helyzetben nekiindulónak is hasznos lehet. Nem utolsó sorban pedig szeretném megmutatni, hogy Magyarországon is lehet kezdeni magunkkal valamit, mivel rettentően bosszant, hogy mi jut el a mai középiskolás fiatalokhoz és az is amilyen hozzáállással indulnak neki a dolognak. Persze azt azért leszögezném, hogy nem az a fiatal voltam én sem, aki már általános iskolás kora óta tudatosan építette az életét, sosem voltam egy tipikus stréber, sőt… Épp ezért érdekes szerintem az utam, hiszen engem sosem köteleztek erre, én választottam és saját magamat is le kellett győznöm ahhoz, hogy oda jussak, ahol most vagyok. Nem is egy továbbtanulási kisokost készülök írni, nem is mondom, hogy ez a tökéletes út, de én szerettem és szeretem az egészet, még ha akadt nehézség is bőven. Egyszerűen elmesélem a történetem, aztán mindenki leszűr belőle azt, amit csak akar. Készülj fel, hosszú lesz!

miert_lettem_biologus_1.jpg

Akkor vágjunk is bele… Hogyan lettem biológus?

Talán ott kezdeném, hogy általános iskolában egy igazán jó gyerek voltam. Nyugodt, csöndes, leülteted, ott marad típusú és nem volt gondom a tanulással sem. Hogy őszinte legyek nem emlékszem, hogy nagyon mondogatni kellett volna, hogy tanuljak (bár erről lehet inkább meg kellene kérdeznem Anyáékat…), megcsináltam rendesen a leckéket, tök jó jegyeim voltak mindig. Azután, mint sokan mások 13-14 évesen megkergültem. Körülbelül 180°-os fordulatot vett a személyiségem, az addig visszahúzódó, nehezen barátkozós kislányból lett egy nagypofájú, visszabeszélős, öntudatos, csakazértis én vagyok a világ közepe, bulizós lány. Nyolcadikos koromban csak úgy röppentek a rossz jegyek és a beírások a naplóba. Na nem azért, mert nehezen ment volna, szimplán a legkisebb mértékben sem érdekelt. Az annál inkább, hogy a középpontban legyek, szerencsére ez így is volt.

Van, aki megnyugszik a középiskolára, vagy a középiskolában, hát én így maradtam. Mivel rohadt nagy szerencsém van abban, hogy iszonyú könnyen tanulok, így sosem volt olyan gondom, mint más elkallódó diáknak, hogy bukás közelébe kerüljön, vagy ilyesmi. Mindig tudtam hol a határ. Ha kaptam pár 1-est, akkor írtam egy 5-ös témazárót. Probléma megoldva, borítékolva a 3-as a bizibe. Sőt alapvetően semmi sem ment nehezen, így olyan vészesen rossz jegyeim sosem voltak. A szám viszont annál nagyobb volt. Szerettem generálni a vitát, ha ezt egy tanárral tehettem meg, még inkább önelégült voltam. Nem beszélve arról, hogy a mai napig nem bírom az igazságtalanságot és egy középiskolában az ember ezt különösebb következmények nélkül szóvá is teheti. Pár osztályfőnöki intő, pár rosszalló tekintet a tanári karban és a kellemetlen szitu, amikor Anyáék hazajöttek szülőértekezletről. És ennyi… Következő naptól minden mehet ugyanúgy tovább. A hétvége pedig egyértelműen a bulizásról szólt. Felelősség, vagy ilyesmi fel sem merült sosem bennem. A mai napig tartom, hogy a legemlékezetesebb, legszívesebben visszagondolt emlékek azok a teljesen problémamentes középiskolás években történtek. Bármikor visszautaznék kicsit. :D Persze nem csak ennyi volt ez az egész. Szüleim próbáltak rábeszélni, hogy szedjem össze magam, mert ez így nem oké, de ahogy most sem, már akkor sem tudta senki megmagyarázni nekem azt, hogy mi a jó nekem. Viszont, mint már említettem, alapvetően tudtam hol a határ és bár ezt akkor nem hangoztattam, sőt talán nem is járt állandóan a fejemben, de amióta eszemet tudom, én tudtam, hogy egyetemre fogok járni. Nálunk ez nem volt elvárás, szüleim sem jártak egyetemre és mindig támogattak abban, amit szerettem volna csinálni. Legyen az bármi. Sőt soha nem hangzott el a szájukból, hogy ez vagy az jól fizet, úgy kell választani, hogy el tudj helyezkedni és társaik. Ők mindig azt szerették volna, hogy jól érezzem magam és döntsem el én, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Gyűlölöm, amikor elvárások és szülői elképzelések miatt jelentkezik valaki egy szakra és utána meg csodálkozik a szülő, hogy lám-lám a gyerek félbehagyja az egyetemet.

Na de visszatérve rám, nem csak a józan eszem és Anyáék támogatása segített abban, hogy ide jussak, ahol most vagyok, hanem a szerencse is. Többször nem úgy jöttek össze úgy a dolgok, ahogy elsőre terveztem, aztán beigazolódott, hogy a sors akarta így, mert így lett a jó. Ez már a giminél kezdődött, amikor 4 éves emelt angolos osztályba terveztem beiratkozni, csak nem indult és ezt a felvételi értesítőben közölték velünk. Helyette indult nyelvi előkészítős angol, juhú… Kaptam plusz egy évet. Hogy ez miért jó? Emiatt csak első két évben volt angolunk, 10. végén le kellett érettségiznünk. Sosem ment rosszul, 5-ös angol érettségi a zsebben, és ha már ott tartottunk, akkor elmentem nyelvvizsgázni is, ami a legnagyobb meglepődésemre elsőre sikerült. Utólag igazán nagy könnyebbség volt, hogy a nyelvi érettségit letudtam már elég korán. Aztán arra is jó volt ez az ajándék plusz egy év, hogy kicsit tovább szórakozhattam és volt időm még észhez térni, hogy mit is akarok. Mondjuk itt nem volt kérdés, alapvetően mindig is az orvosi lebegett a szemeim előtt. Meglepő fordulatnak tűnhet, de igazából nem az. Mindig is érdekelt az ember és imádtam a biológiát. Csak az nem úgy van ám, hogy csak úgy jelentkezünk az orvosira, oda jó sok pont kell, úgyhogy az utolsó előtti évben elkezdtem magántanárhoz járni. (Nem szeretnék senkit megsérteni, de a giminkben a biosz és a kémia oktatás kb. egy nagy rakás kakival volt egyenértékű. Nem azért, mert nem tanultam, voltak akik mind az 5 évben szerettek volna tanulni – na ők pontosan ugyanoda jártak különtanárhoz, mint én.) Szóval egy év alatt összeszedtem magam. 13. elején megírtam az előrehozott kémia érettségit, év végén pedig a kötelező tárgyakat, plusz emelt biológiát. Azt kell mondjam, hogy igencsak szorgalmas voltam és rendesen tanultam. Persze a bulikák sem maradoztak el, talán csak kicsit csökkent a számuk gimi végére. Teljes mértékben úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki normálisan elvégezze az egyetemet, nem árt, ha előtte tizenévesen kibulizza magát. Jó pár példám lenne arra, amikor anyuci kicsi lánya és fia középiskolás korában otthon volt őrizve, aztán amint eljött otthonról bumm bele a nagy életbe, csak a pia, csak a buli, hiszen előtte mindezt nem tehették meg. Nem mindegy mikor éljük ki felelőtlenül magunkat… De ez egy másik téma.

Lényeg a lényeg, tök jók lettek az érettségijeim. Nem tudom most pontosan hogy van a pontszámolási rendszer, akkor én a kémia - biosz érettségi eredményeim duplázásával jártam a legjobban. És bár szép pontszámot összeszedtem, az orvosiról lecsúsztam. Nem kellett volna csak kb. 10 pont… Mindössze 5%-kal kellett volna jobban teljesítenem valamelyik érettségin… De mint már említettem itt is a sors úgy intézte, hogy minden úgy alakuljon, ahogy kell. Mivel a biológia érdekelt a legjobban, megjelöltem azt másodikként, harmadikként pedig a kémiát és biztos, ami biztos még a kaposvári laboranalitika szakot is negyedikként. Nem volt kérdés, hogy már a bioszra felvesznek, hiszen röhejes pontszám kellett hozzá. Persze volt egy kis elszontyolodás, hogy nem jött össze a nagy álmom, viszont nem estem kétségbe, belevágtam a bioszba. Anyáék mondták, ha szeretném jelentkezzek jövőre újra, hátha alacsonyabbak lesznek a ponthatárok, illetve az újra érettségizés lehetősége is adott volt. Én viszont tényleg úgy voltam vele, hogy nézzük meg ezt a bioszt. Nem vagyok az a fajta, aki bármit is feladna, de tudtam azt is, hogy abban sem hiszek, hogy az ember pocsékolja az éveit olyanra, amit annyira nem is szeretne. Hát gondoltam majd meglátjuk… Hogy őszinte legyek annyira rá voltam az orvosira kattanva, hogy nem is néztem utána a többi szaknak. Mondhatnám, hogy egyáltalán nem, úgyhogy kicsit lutri volt, hogy mit is kezdek az egésszel. Utólag belegondolva ez elég gáz, ha visszamennék az időben alaposabb lennék, de valószínűleg minden ugyanígy történne, úgyhogy tulajdonképpen tökmindegy. Elmentem a gólyatáborba, hogy kicsit belerázódjak ebbe az egész egyetemistáskodásba. Addigra kicsit lecsengett a vagány, barátkozós énem, mégis egészen jól feltaláltam magam. Semmi hosszabb távú barátságot nem kötöttem, de legalább felmértem a terepet, hogy kik lesznek a szaktársaim, kaptunk pár hasznos tippet az idősebbektől és szórakoztunk egy jót. Majd következett az orientációs nap, ami nagyon jó volt. Körbevezettek az egyetemen, ami még utána hetekig labirintusnak tűnt, meg rengeteg infot megosztottak velünk, ami később elég hasznosnak bizonyult. Akkor még ETR működött a PTE-n, amihez már a felvételi pakkunkba kaptunk egy leírást. Minden segítség nélkül tudtam kezelni az első pillanattól kezdve. Tök hülyeség volt, amit hallani lehetett róla, egyszerűen lehetett kezelni, semmi gond nem volt vele azon felül, hogyha egyszerre akarta mindenki használni, akkor esetleg kidobott. Ha őszinte akarok lenni, ilyen talán egyszer vagy kétszer fordult elő… Online fesztivál early bird bérlet rendeléseknél sokkal-sokkal többet szívtam már ezzel, mint az ETR-rel való közös pályafutásom alatt. Sőt valamikor egyszer újították is, utána annyira felhasználóbarát lett, hogy jobbat nem is lehet kívánni.

Szóval elkezdtem az első évemet a PTE Természettudományi Kar biológia alapképzésén. Érdekes új világba csöppentem. Egyrészt elköltöztem otthonról Pécsre egy nagyon szuper kis albérletbe barátnőmmel. Ő nagyon sokat járt haza, mert Mohácson kézilabdázott, hétvégére én is mindig iszkoltam haza. A kaját otthonról szállítottuk, a csekkeket nem mi intéztük, mosást is hazavittük. Így nem mondhatnám, hogy annyira belevágtunk az önálló életbe, de kezdésnek megtette. Már attól a fellegekben voltam, hogy elmondhattam magamról, hogy egyetemre járok és Pécsen élek. Tulajdonképpen ezzel teljesült két nagy álmom, úgyhogy ezen semmi meglepő nincs. Viszont az egyetem nagyon kemény volt. Nyilván minden szak más, ezért csak azt tudom, amit megtapasztaltam. Az a mennyiségű anyag, amit egy friss egyetemista elé raknak igencsak meghökkentő elsőre. Egy tantárgy féléves anyaga annyi, mint az összes kidolgozott érettségi tételem… És az elején van tantárgy bőven. Az előadásokon a tanárok olyan szakszavakat használtak, amiket azelőtt sosem hallottam. Rendesen hozzá kellett szoknom a tudományos nyelvezethez.  A jegyzetelés katasztrófa, mivel az egyetemen senkit sem érdekel, hogy tartod-e a tempót. Nyilván ha kérdésed van, vagy elakadsz, nem érted, akkor szólsz és elmagyarázzák, de azért nem oviban vagyunk, ha nem tudod leírni, hát így jártál. Egészen igyekeztem jegyzetelni, de óra végére mindig lankadt a figyelmem. Ja igen, a legalább másfél órás órák. Milyen meglepő ez a jó kis 45 perces középiskolai órák után. És akkor még nem beszéltünk az esetenként 2 és fél órás órákról és az egész délelőttös, egész délutános gyakorlatokról, ami ezen a szakon van dögivel. Hát amíg nem szokik hozzá az ember addig elég fárasztó. Első félévben bejártam minden órára, nem igazán mertem még kihagyni az előadásokat, nem igazán mertem még semmit csinálni és rettegtem a vizsgaidőszaktól. Nos, ha feltesszük azt a kérdést mikor voltam stréber életem, akkor a válasz az első egyetemi évem. Orrba-szájba tanultam, nem jártam bulizni, nem jártam sehova, alig találkoztam a barátaimmal és egy kicsit túlstresszeltem az egészet. Viszont ha megkérdeznétek, hogy máshogy csinálnám-e, akkor az a válaszom, hogy nem. Talán egy kicsit mindenkinek el kellene stréberkednie az első évet. Egyrészt meg kell szokni hogy lehet ezt a bődületes mennyiséget megtanulni. Már egyetem előtt is úgy tanultam, hogy értelmeztem az anyagot és kiírtam a lényeget, mivel közben meg is tanultam. Az olvasós, magolós megoldás nekem nem megy, elkalandozik a figyelmem. Így hát megpróbáltam óráról órára tanulni, kiírni, hogy ne vizsgaidőszakra maradjon minden, de ez azért sok időt vesz igénybe. És szintén fárasztó. Az eredménye meglett, mert tök jó jegyekkel zártam a félévet, de aztán félévről félévre tapasztaltabb is lettem. Rájöttem, hogy mindent azért nem kell kiírni, mindent azért nem kell ennyire alaposan megtanulni, mert beleőrül az ember és ahogy telt az idő valahogy megedződött az agyam is és elég lett csak átnézni az anyagokat ahhoz, hogy le tudjak vizsgázni. Na meg megtanultam vizsgázni is, igen ezt is külön meg kell tanulni, mert lehet akármilyen jó agyú az ember, ha nem tud vizsgázni, akkor veszett fejsze nyele. Egészen az egyetemig az írásbeli vizsgákat, dolgozatokat szerettem, de itt rá kellett jönnöm, hogy az sokkal nehezebb. Nagyon tudnak szivatni írásban és esélyed sincs rá, hogy kivakard magad a szarból, ha pont olyanokat kérdeznek, amiket nem tudsz. Szóbeli vizsgán viszont rengeteg opció van ahogy ki tudod magad vágni a szorult helyzetből. Először is megtanultam határozottan előadni magam. A semmiről is tudok úgy beszélni, mintha szakértője lennék. Kicsit színház az egész. Igenis tudni kell alázatosnak lenni a vizsgáztatóval és érdeklődést szimulálni, ha belekezd valaminek a kifejtésébe vizsga közben. És helyeselni kell, mindig csak helyeselni, mintha te is épp ezt szeretted volna mondani. És meg kell tanulni betartani a határokat is, mert ha átesel a ló túloldalára, akkor már nyalizásnak fog tűnni az egész és a tanár sem hülye. Aztán ami még fontos az a szaknyelv. Mivel általában úgy fest egy szóbeli, hogy húzol egy vagy több tételt, leülsz, kidolgozod, majd ha sorra kerülsz, akkor elmondod, ezért van időd összeszedni mit és hogyan szeretnél mondani. Én mindig vázlatosan dolgoztam ki a tételt és belebiggyesztettem olyan szavakat, amitől nagyon tudományosnak tűnik az ember, ha ezek a tantárgyhoz kapcsolódó speckó szavak, akkor végképp nyert ügyünk van. Ha olyan tételt húztam, ami nem ment, akkor minden egyéb tudásomból megpróbáltam összerakni valami értelmesnek tűnő feleletet. Nyilván azért összefüggenek a tételek és átfedések is vannak, ezért lehet építkezni a meglévő tudásból és ha jól csinálja az ember egészen el is lehet terelni a feleletet az eredeti témától. És itt megint beugrik a határozottság, mert ha jól előadod, akkor nem is fognak kukacoskodni a kihagyott részek, részletek miatt. Ami meg szintén nagyon hasznos, fülelni az éppen beszélő vizsgázóra. Számtalanszor egészítettem ki a csekély kis tudásom mások tudásával. És mindig meg kell próbálni a vizsgát, nem jó halogatni. Nem tudom a jelenlegi pontos szabályokat, de azt hiszem nem változott, 3 vizsgalehetőségünk volt egy tantárgyból egy vizsgaidőszakban. Érdemes már az első időpontok egyikére feljelentkezni, mert ha sikerül felkészülni akkor király, ha nem akkor meg lecsekkolhatjuk milyen is a vizsga. Pár tételt mindenképp meg lehet addig tanulni, velem is előfordult nem is egyszer, hogy kb. a harmadát tanultam csak meg a tételeknek, de sikerült belehúzni. Ha nincs szerencsénk még mindig megpróbálhatunk összeollózni valamit a tudásunkból és más vizsgázók tudásából, ha viszont totál nullának érezzük, akkor meg vissza kell adni a tételt és majd egy későbbi alkalommal újra próbálkozhatunk. Igazából nincs vesztenivalónk. Viszont ha halogatjuk, későbbi időpontban vesszük fel, akkor jól meg lehet szívni, mert lehet bukunk valamiből még és összetornyosul a végére sok vizsga. Szóval meg lehet tanulni vizsgázni, meg lehet tanulni tanulni és így igazából át lehet vészelni az egyetemet.

miert_lettem_biologus_10.jpg

Nálunk az első év az igazán alapozós év, sok kémia, matek, fizika, sejttan, szervezettan, stb. Emiatt vesznek el sokan és ez az oka annak, hogy a kezdeti létszám tizede végez csak 3 év alatt. És itt visszatérnék az otthonról kiszabadult bulizni vágyó fiatalokra és a szülők által egyetemre kötelezett társaikra. Na ők első évben örülnek annak, hogy egyetemisták, évközben nyilván nem tanulnak, mert hát akkor kinek van kedve, vizsgaidőszakban meg jön a koppanás. És nálunk ezekre az alaptantárgyakra épülnek a további tárgyak. Na nem csak tananyagügyileg, hanem ha nincs meg pl. a kémiád, akkor rengeteg további tárgyat fel se vehetsz. Ez jó nagy szívás és már akár első évbe borítékolhatod magadnak az egy év csúszást. De csak ha szarsz bele… Azt is megfigyeltem, hogy van aki felfogja, hogy emiatt csúszni fog, de mit foglalkozzon ő vele, tök mindegy, hogy egy évvel később végez. Igen, lehet, hogy most még mindegy, de amikor mesterre akarsz menni, vagy egyetemet váltani vagy bármi egyéb ilyen terv, akkor már fájni fog az elvesztegetett államilag támogatott év. Ha másnak nem, a pénztárcádnak biztos. Na de ne okoskodjak ennyit... Elstréberkedtem az első évet, tök jó átlagom lett és innentől kezdve kaptam tanulmányi ösztöndíjat. Minden egyes félévben… Ne mondja senki, hogy tanulni nem kifizetődő. Aki lelkesebb az még tök jó pályázatokat, egyéb ösztöndíjakat is elcsíphet, de én ennyire azért nem erőlködtem. Szóval az elején kicsit csak erre koncentráltam, de ahogy teltek a félévek lassan vissza is tértem az életbe, egyre többet tudtam a barátaimmal lenni, bulizni, mivel az alapokkal nem volt bajom, minden ráépülőt is könnyebben tanultam és ahogy írtam belerázódik az ember. Átestem egy albérletváltáson is, ott már egyedül laktam, ami nem volt a legjobb, de olyan szempontból viszont mégis, hogy itt már kicsit jobban önállósítottam magam, megtanultam főzni és hogy ne legyek egyedül sokkal több időt szántam a barátaimra is. Második félévtől összebarátkoztam egy leányzóval, aki azóta tök jó barátnőm lett és az alapképzést együtt toltuk végig. Ő kifejezetten ambiciózus és magabiztos személyiség, ami nagyon jó hatással volt rám. És pont olyan bolond, amilyen én vagyok, így azért sokkal könnyebb is volt átvészelni ezt a 3 évet. Neki köszönhetem az immunológia iránti érdeklődésemet, hiszen ő vette fel nekem először, hogy az Immunológia és Biotechnológia Intézetben szeretne TDK-zni az orvosin. Az immunológiát én is rettentő érdekesnek tartottam és mivel a biosz eléggé nagy mértékben állat és növény orientált, ebben láttam a lehetőséget a humán érdeklődésemet kiteljesíteni. El is mentünk az Intézetbe, ahol szívesen fogadtak minket, viszont be kellett járnunk az orvosisok immunológia előadásaira, mivel a biosz alapképzésen nulla, azaz NULLA immunológia oktatás van. Mondjuk ez azért szerintem abszurd. Szóval elég hamar elkezdtünk ott dolgozni, amit imádtam, mivel kifejezetten jó összhangban voltunk barátnőmmel, nagyon ment az egymás keze alá dolgozás, ez a mai napig hiányzik. Azóta sem tudtam senkivel olyan jól együtt dolgozni.

miert_lettem_biologus_8.jpg

A TDK munkákkal le is töltöttük a kötelező gyakorlati heteinket, de én első év utáni nyáron 3 hétre elmentem egy haszonállat vakcinázással foglalkozó telepre is egy kis gyakorlatot szerezni, ami nem volt rossz, de rájöttem, hogy én sosem szeretnék állatokkal foglalkozni. Egyre inkább beleszerettem az immunológiába és ez a szerelem tart a mai napig is. Szóval teltek az évek, egyre többet dolgoztunk és egyre kevesebbet jártunk be az egyetemre. Eleve csökken az órák száma, főleg azoknak, akik nem csúsztatják meg magukat, illetve rájöttünk, hogy az előadások nagy százalékán nincs értelme bent lenni. Olyan értelemben, hogy megkapjuk az anyagot, a tanár nem egészíti ki túl sok tudnivalóval, könyveket lehet mindenhez szerezni, ha szükséges, de amúgy egyikünknek sem megy nehezen a tanulás, szóval megoldjuk ezt magunk is vizsga előtt. Inkább sütkéreztünk az egyetem udvarán a napon, kávézgatni jártunk vagy éppen dolgozni az Immunológiára. Elindultunk a helyi TDK-n is, ahol barátnőm első, én harmadik helyezett lettem. Tök jó élmény volt és rá kellett jönnöm, hogy nem zavar, ha mások előtt kell beszélnem, ha mások értékelnek, ha kérdésekre számíthatok. Ez egy érdekes felismerés volt magammal kapcsolatban. Nyilván van egy kis izgalom az emberben, de az kell is, különben nincs meg a varázsa. Az országos TDK-ra is bejutottunk, amit éppen Pécsen szerveztek, szóval még utazni sem kellett. Sajnos ott már nem értem el helyezést, de nem is az számított nekem.

miert_lettem_biologus_3.jpg

miert_lettem_biologus_9.jpg

Végül szép lassan elérkeztünk a végéhez. Szakdogámmal nem volt gondom, hiszen elég korán elkezdtem TDK-zni, nyilván a védés sem lett volna akadály, de azt már kiváltottam a TDK szereplésemmel. Az államvizsga volt az egyetlen para, viszont az rohadt nagy para volt. Utólag nem, csak akkor. Nem mondom, hogy minden tételt megtanultam, nem mondom, hogy nem voltam szerencsés, de a lényeg, hogy tök jól sikerült és megszereztem az első diplomám. Már az államvizsga napján megünnepeltem a dolgot barátaimmal, hatalmas volt az öröm. Még egy álmom valóra vált.

miert_lettem_biologus_5.jpg

És itt vissza is térnék kicsit arra, hogy végül nem lett orvosira jelentkezés. Pedig felvettek volna újra érettségizés nélkül, mert következő évben alacsonyabbak voltak a ponthatárok. :) Viszont az első pillanattól kezdve beleszerettem a bioszba és félévről félévre egyre jobban megismerve a szakot, a lehetőségeket rájöttem, hogy ez vagyok én. Mondtam én, hogy a sors akarta így…

Majd jött a mesterképzésre jelentkezés. Barátnőmmel az angol nyelvű biotechnológia mesterre szerettünk volna menni az orvosira, második helyen pedig a biológus mestert jelöltem meg a TTK-n. A biotech felvételin történt meg velem az, ami akkor először és azóta sem, leblokkoltam. Ültem a felvételi bizottság előtt és képtelen voltam elmondani a szakdogám, elmesélni az addigi munkám és úgy akármit is a terveimről. Totál sötétség, makogtam össze-vissza. Nem azért, mert nem ment az angol, gyakoroltam előtte. Szimplán leszállt valami fekete köd és nem bírtam kimászni belőle. Biosz felvételire nem is emlékszem, úgyhogy biztos eseménytelenül zajlott. Hát az eredménye az lett, hogy nem vettek fel a biotechre, ami ismét lelombozott kicsit, de később rá kellett jönnöm, hogy ez megint csak jól volt így. Már kicsit szórakoztató is a helyzet, hogy sehova sem vettek fel, ahova elsősorban menni szerettem volna, mégis ott vagyok, ahol lenni szeretnék. Szóval a biosz mestert kezdtem el, amiről sok mesélnivaló nincs. A tantárgyak már speckóbbak, érdekesebbek és juhééé megjelenik az immunológia oktatás is. Nincs sok tantárgy, a vizsgák sem olyan szivatósak, mint alapképzésen, hiszen ide már alig 30-an jelentkeztünk, itt már nem cél az emberek kiszórása. Teljesen más is a tanárok hozzáállása, egészen egyenrangúként kezelnek. Aki az alapképzést elvégzi, annak a mester már becsukott szemmel menni fog. Ami érdekesebb az az, hogy TDK helyet szerettem volna váltani. Mindenképpen immunológiával akartam foglalkozni, de kellett valami több, mint a labormunka. Mániákusan szeretem a kórházakat. Ez tudom abszurd, mert mindenki utálja a kórházakat, főleg, aki sokat járt korábban. Hát pedig én jártam, gyerekkoromban rengeteget magam miatt is, Apukámat is jártunk látogatni, de sosem féltem és később sem ment át viszolygásba. Érdekelt ez a világ, el tudtam magam képzelni az egészségügyben továbbra is, ha nem is orvosként. Hát megpróbálkoztam a Reumatológiai és Immunológiai Klinikára kéredzkedni TDK-zni, bár biológusként nem sok esélyt láttam rá. Láss csodát, mégis szívesen fogadtak. Úgyhogy onnantól elkezdtem foglalkozni az autoimmun betegségekkel, biomarkerekkel, de a kórházi életbe még mindig nem sikerült úgy belecsöppenni, ahogy én azt elképzeltem. Végül is probléma nélkül megírtam a diplomamunkám és ismét jelentkeztem a helyi TDK-ra, majd elmentem Debrecenbe az országosra is. Helyezést nem értem el, de engem továbbra sem ez érdekelt. Egyre több tapasztalatot szereztem ezzel és magabiztosságot.

miert_lettem_biologus_12.jpg

Államvizsgáról ugyanazt tudom elmondani, nem tudtam mindent, nem is húztam a legjobbakat, de a szerencse azért mindig kitartott mellettem és jól ment. Lett még egy diplomám, én pedig már tényleg igazán büszke voltam magamra és a legjobb érzés az, hogy a szüleim és a barátaim is. Szerencsére időközben teljesen visszatértem az életbe, ismét volt egy albérletváltásom, ahova párommal és egy jó barátunkkal költöztünk. Na itt megtanultam milyen is egy háztartást vezetni, mert két fiúval együtt élni nem mondom, hogy nehéz, mert egyáltalán nem, de némi kihívással jár. :) Viszont végre nem voltam egyedül és sikerült egy tökéletes egyensúlyt teremteni a szórakozás és tanulás között, ami azóta is tökéletesen működik.

miert_lettem_biologus_4.jpg

A biosz mesterképzés viszont egészen egyszerűnek bizonyult, kellett még valami kihívás és mivel nem csúsztam, volt még a tarsolyomban egy államilag támogatott év, amit kár lett volna kidobni a kukába, úgyhogy a biosz második évében jelentkeztem az ETK-ra klinikai laboratóriumi kutató mesterképzésre levelezőn. Csináltam a kettőt egyszerre, nem volt gond és az ottani diplomamunkámat is meg tudtam írni a Klinikán végzett TDK munkámból. Akkor még az volt a tervem, hogyha megvagyok velük, akkor keresek valami munkát, mert már ideje lenne teljesen önellátónak lennem és azért nem kevés tanulás volt a hátam mögött, kezdtem ráunni. Többek között ezért is jelentkeztem erre, hogy mégiscsak legyen valami egészségügyi végzettségem is, hátha el tudok helyezkedni benne. Maga a szak amúgy nem sokat ért. Alig tanultam valami újat, és az egész képzés rendszere egy káosz, de hát ez van, nem lehet minden szuper. Aztán jött egy újabb fordulat, a Klinikán próbáltak rábeszélni arra, hogy maradjak ott PhD-zni. Mérlegeltem, hogy hiányzik-e nekem ez a fajta tanulmányi kötelezettség még 4 évig vagy sem, de inkább csak mellette szóltak érvek, ellene nagyon semmi. Ez 4 év fix munkát biztosít, márpedig Magyarországon jelenleg olyan a PhD ösztöndíj összege, amit igen sok munkavállaló megirigyelne. Ezt sokan nem tudják, pedig így van. Csúnya, gonosz állam nem támogatja a fiatalokat igaz? Dehogynem, csak tenni is kell érte, hogy idáig eljuss. A fix munka és fizetés mellett volt még más érv is. Ha kutatóként szeretnél elhelyezkedni, akkor majdnem alap elvárás a PhD, ráadásul rengeteg álláshirdetésben kérnek X év munkatapasztalatot, ami nyilván az egyetem elvégzésével nincs, viszont a PhD az más téma, az 4 év munkatapasztalatot jelent. És valljuk be engem még mindig csábít, hogy a nevem elé kerüljön az a fránya kis Dr., még ha ez tudományos doktori is. :) Szóval döntöttem, jelentkeztem az Elméleti Orvostudományok Doktori Iskolába és ahogy elvégeztem a biosz mestert, szeptemberben kezdtem a PhD munkám a Klinikán. Első félévben még tartott a levelezős klinlab kutató képzésem, de januárban lediplomáztam abból is és teljesen belevetettem magam a klinikai életbe.

miert_lettem_biologus_11.jpg

Hogy mi is az a PhD? Rengetegen kérdezik, mert nem értik, hogy most akkor tanuló az ember vagy sem vagy mi ez egyáltalán. Papíron hallgató az ember, van diákom meg minden, de amúgy már órákra nem nagyon kell járni. Az első három félévben kell összesen 16 kreditet teljesíteni, ami egy vicc. Bőven túl is léptem, de az itt nem baj. A tantárgyakat te választod ki teljesen tetszőlegesen, nyilván olyat választ az ember, ami a munkájába vág, csupa immunosat vettem fel, illetve egy statisztikát, mert azt nagyon szeretem és roppant hasznos is. Ezeket az órákat általában elég gyorsan lezavarják, vagy tömbösítve, vagy pár alkalommal a félév alatt. A vizsga össze sem hasonlítható a korábbi vizsgákkal. Itt már nem szivatnak, nem az a lényeg, magadnak tanulsz. Ennyi is úgymond a tanulmányi kötelezettség. Ezen felül pedig dolgozol. Ez minden helyen teljesen más, ahogy minden normál munkahelynél is. Nálunk elvárás, hogy minden nap bent legyünk 8 órában, én fél 8-tól, délután fél 4-ig dolgozok és ez így egészen kellemes, mert elég sok időm marad délután. Csinálja az ember a PhD munkájával kapcsolatos teendőket, illetve mindent, ami a feladatkörébe tartozik a klinikán. Hihetetlen sok dolgot tanultam meg az elmúlt 2 és fél év alatt. Megtanultam milyen másokkal együtt dolgozni, akiket nem én választottam, akik nem barátaim. Megismertem a hierarchia rendszert és ehhez alkalmazkodni. Megtanultam kiállni magamért és magamat előtérbe helyezni, mert ha ezt nem tanulja meg az ember elnyomják, akkor viszont sosem lesz PhD-ja… Itt már nagyon magára van utalva az ember. És nyilván rengeteg szakmai dolgot tanultam, amivel senkit sem szeretnék untatni. Na meg egy újabb álom vált valóra, végre az egészségügyben dolgozom. Néha nagyon hajtós és fárasztó, néha dögunalom, de gyanítom ez bármilyen másik munkánál is így van. Időközben elmentem Miskolcra egy PhD hallgatóknak szervezett konferenciára, ami szintén jó kis tapasztalat gyűjtés volt. Második év végén le kellett tenni egy komplex vizsgát, ami azt takarta, hogy bemutattam az eddigi eredményeimet, további terveket és a PhD témámhoz kapcsolódó két témakörből kellett felkészülnöm. Nem volt olyan vészes, mint amennyire készültem rá, 100%-os lett. Emellett a PhD elvégzéséhez kell a második nyelvvizsga is, úgyhogy tavaly nyáron elkezdtem franciát tanulni. Azért franciát, mert az volt a második nyelvem gimiben, de különösebben nem szerettem és rohadtul nem is érdekelt, hiszen már a zsebemben volt a nyelvvizsga és az érettségi angolból, ki gondolta akkor, hogy majd ez is kelleni fog. Hát kell, úgyhogy kerestem egy magántanárt és tanultam. Sokat… Minden este és melóban is, amint szabadidőm akadt. Én alapvetően ilyen ember vagyok, ha valamit akarok akkor azt meg is csinálom, 5 hónap alatt felkészültem és decemberben le is nyelvvizsgáztam. Időközben megszerettem a francia nyelvet, rájöttem, ha valamit önszántából tanul az ember sokkal szerethetőbb, még ha nem is esik bele teljesen az érdeklődési körébe. Azóta sem engedtem el a projektet, időnként foglalkozok kicsit vele és ha újra jön egy elhatározás, akkor megint rámegyek erőteljesebben és szeretnék majd valamikor egy felsőfokút is csinálni belőle. Na meg angolból is, de arra egyáltalán nem tudom rávenni magam jelenleg. Tulajdonképpen itt tartok most. Másfél évem van vissza a PhD befejezéséig, remélem tudom is tartani ezt a határidőt. A kutatásunk nagy része már lezajlott, a dolgozat megírásához már van anyag, csak a publikálás a kérdőjeles pont. Immunológia témában elég magas impakt faktort kell elérni, de bízom benne, hogy sikerül. Mindeközben lassan egy éve már saját kis kuckónkban élünk barátommal, szóval minden tökéletesen alakul. :)

miert_lettem_biologus_6.jpg

Szóval így lettem én biológus. Kellett hozzá sok eltökéltség és kitartás, de szerencsére én pont olyan ember vagyok, akinek ezekből van bőven. Kellett hozzá támogatás, de szerencsére szuper szüleim, párom és barátaim vannak. Kellett hozzá elhivatottság, ami mint kiderült van és kellett hozzá egy jó adag szerencse is, hogy így alakuljon minden ahogy alakult. Nem tudom még mit hoz a jövő, de nem is aggódom miatta. Nem gondolom, hogy majd ne tudnék elhelyezkedni a szakmámban, hiszen mindig tettem érte, hogy sikerüljön, amit szeretnék, ezután sem lesz másként. Ha meg nem sikerül álmaim állását megkaparintani, akkor addig csinálok mást és kivárok. A munka sosem büdös, semmit sem adnak csak úgy, viszont ha akarjuk akkor bármit elérhetünk. Hú ez nagyon mélyenszántó gondolat a végére, de ha egyszer így van…

...mert a sikereidért meg is szenvedtél,

ha magadat legyőzted nincsen ellenfél...

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3614499756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janna089 2018.12.20. 19:43:06

Hú, nem semmi! Gratulálok mindenhez, amit elértél és kívánom, hogy a többi terved is sikerüljön! :)