Minden, ami érdekel, eszembe jut vagy történik velem.

Mizu velem...

Föld, ahol élünk

Véleményem a minket körülvevő világról

2019. augusztus 18. - kovacs.netti

A hetekben rábukkantam a petícióra, amit aláírva a kutyáját különös kegyetlenséggel kivégző, 68 éves balotaszállási nő elleni lehető legszigorúbb büntetés kiszabásáért küzdhetünk. Ezt megosztottam barátaimmal, majd a témát kibontva kisebb vita kerekedett arról, hogy ki milyen büntetést érdemel, majd eljutottunk egészen az emberi gyarlóság témakörig. Egészen sokat gondolkodtam rajta este, majd mivel reggel is folytatódott a beszélgetés, így akkor is. Mivel ez egy fontos téma számomra, azt találtam ki, hogy egy több bejegyzésből álló sorozatot készítek, amikben kitérek rá, hogy engem mi aggaszt abban a világban, ahol élünk és hogyan élem ezt meg a hétköznapokban, miket tartok fontosnak a jobb jövő érdekében.

Hogy miért gondolom, hogy van erről értelme írni? A környezetvédelem és állatvédelem egy trendi téma manapság. Teljes mértékben úgy gondolom, hogy most tartunk ott, hogy felfigyelnek az emberek rá, de a mai napig nem veszik sokan komolyan, legalábbis nem mélyülnek bele, nem gondolják át. Kicsit talán az is baj, hogy mindig globális problémaként szembesülünk sok bajjal és ilyenkor jön a kérdés, hogy mit is számít az, ha én teszek valamit? Csepp a tengerbe. De a tenger cseppekből áll… És minél többet foglalkozunk a témával, annál több egyénhez jut el. Az alapvető probléma pedig az ember. Egy olyan faj vagyunk, ami nem érdemli meg, hogy uralja a Földet és addig húzzuk az önteltségünkkel, amíg a Föld végül le nem dob magáról. Biztos mindenkinek van ezekről a témákról véleménye és feltételezem, sok dologgal nem mindenki értene velem egyet. De megpróbálom átadni az én szemszögemet, aminek röviden az a lényege, hogy az alapvető emberi mentalitással van a baj, azzal, hogy azt hisszük istenek vagyunk. Minden egyes egyén azt hiszi, és ezen kellene túllépni, mivel nem vagyunk többek semmi másnál, ami mellettünk él ezen a bolygón. Ha legalább egy emberhez eljut a véleményem és megpróbál úgy tekinteni magára, mint egy öntelt kártékony faj egy példányára, akkor már elégedett leszek.

Nem mondom, hogy én tökéletesen élek és ha rajtam múlna, akkor megváltódna a világ. Nem vagyok jobb én sem. De van véleményem és ötleteim. Mivel hatalmas sci-fi és disztópia fan vagyok, így úgy érzem láttam elég jövőképet, tragédiát, társadalmi felépítést, ami más agyából származik és nem csak az én elképzelésem él bennem. Ezekben a történetekben igen sok valóságtartalom van, vagy ha az nem is, az esetek többségében roppant mód elképzelhető végkifejlet a jelenlegi irányok alapján. Minden egyes ilyen könyv elgondolkodtat és megtanít valamire rólunk, emberekről. Hoztam is kettő idézetet Catherynne M. Valente Űropera című könyvéből. Történettől függetlenül a fő kérdés, amit a könyv boncolgat az az, hogy melyik faj számít értelmesnek és melyik nem. Órákig tudnék beszélgetni erről, iszonyú jó példákkal, párhuzamokkal bizonytalanítja el az embert a saját fajával kapcsolatban. De lássuk az idézetet, szerintem jól összefoglal sok mindent…

Akit csak ismer, az mind szörnyeteg, kispofám. Tudja, jó sokat megfigyeltünk a maguk médiájából. Kiváló rendszer a társadalmi értelem felmérésére. Úgy tűnik, önöket rendkívül aggasztják a szörnyetegek. A fenti szörnyetegek, a lenti szörnyetegek, a szörnyetegek önök között, a tengerben, a radioaktív szörnyetegek, a gépszörnyek, a mágikus szörnyetegek, a sorozatszörnyetegek, akiket csak a rendőrjelvényes szörnyetegek állíthatnak meg. Ez az egész annyira jellemző önökre. Egy idő után rettentően elunják magukat. Végül is, mindig győznek a szörnyetegek ellen, holott épp önök főzik meg szép lassan a bolygójukat, csak mert nem veszik a fáradtságot arra, hogy ne tegyék, önök mészárolják le egymást szórakozásból és haszonlesésből, önök szőnek bonyolult meséket, amelyek eleje csupa nyugalom, kedvesség és egyenlő bánásmód, de valahogy valaki mindig rabságba kerül, önök pusztítanak ki más fajokat, amelyekkel egy világon osztoznak, pusztán azért, hogy fotózkodhassanak a hullájukkal vagy felzabálhassák a legjobb részeiket, hátha akkor kielégítőbb lesz az önök erekciója, és önöknek általánosságban véve is hajlandóságuk van arra, hogy bárki illékony, egyedi és törékeny életét eladják, ha ezáltal valamivel nagyobb részt fogyaszthatnak az erőforrásokból, mint ők. Még abban sem képesek megegyezni, hogy egy beteg gyerek kaphat-e egy zsebkendőt anélkül, hogy megdolgozna érte. Önök közül mintha senki sem bírná elviselni a másikat. (…) De elég egy csettintés, és önök szívesebben nézik, amint másvalaki kimondhatatlan szenvedéseken megy keresztül, csak nehogy egyetlen hűs italt is élvezhessen úgy, hogy önöknek nincs két másik, koktélcseresznyével és több jéggel és kis papírernyőkkel, és önök közül a legtöbben még ebben az esetben is inkább elvennék azt az egyet is, hogy három italuk legyen. Egy értelmes faj nem viselkedik így. Így a vadállatok viselkednek. Önöknek még a kisbabáik is mélységes gyanakvással szemlélnek mindenkit, aki nem pont úgy néz ki, mint a szüleik. Ez önökbe van sütve.

A kérdés sosem az volt: Tudtok városokat építeni?

Arra a hangyák is képesek.

A kérdés sosem az volt: Képesek vagytok belegondolni a tulajdon létezésetekbe, és kicsit megzuhanni ettől?

Bármely fogságban tartott állat képes erre.

A kérdés sosem az volt: Tudtok eszközt használni?

A varjak is csinálják. A vidrák is. Az emberszabású majmok. Édes Istenem, mindenki csinálja.

A kérdés sosem az volt: Képesek vagytok komplex problémamegoldásra?

A kutyák képesek.

A kérdés sosem az volt: Meg tudjátok tapasztalni a szerelmet?

Senki sem képes rá.

A kérdés sosem az volt: Tudtok nyelvet használni?

A papagájok, delfinek és tintahalak is tudnak.

A kérdés sosem az volt: Felfogjátok a tárgyállandóságot, felismeritek magatokat a tükörben, eltemetitek a halottaitokat, érzelmi kötődést alakítotok ki az utódaitokkal?

Az elefántok minderre képesek, bizonyos emberek pedig egyértelműen nem.

Az egyetlen kérdés a következő.

Van bennetek elég empátia, vágyakozás és kétségbeesés, hogy összekapcsolódjatok másokkal, és négyszólamú harmóniában sikoltsatok az űrbe? Elegendő szellemi teljesítőképesség, finommotoros képesség és esztétikai fogalomalkotási készség, hogy tollakra, kövekre és egy hernyó undorítóbbik likából kijövő anyagra ránézve ruhákat, fátylakat, patacipőket lássatok? Kellő stílus és fölös energia, hogy olyasmit tegyetek, ami nem szolgálja közvetlenül és kézzelfoghatóan a személyes túlélést, és ami talán még csillogó zsákmányként ki is emel a falkából, csak azért, mert menőség?

A világegyetemben mindennek van ritmusa. Minden a Nagy Bumm által lefektetett ütemre lüktet. Minden érzi a teremtés dobritmusát, amely elvezet a csillagoktól a szexig, majd a dalig. De csinálni is tudjátok a ritmust? Egy popbanda létrehozásához egy teljes civilizációnak fel kell állnia, működnie, és vernie a taktust a lábával. Kell hozzá elektromosság, költészet, matematika, hangerősítés, textilek, csarnoképítészet, hatékony mimetikus csere, dramaturgia, ipar, marketing, bürokrácia, kultúrkritikusok, audiovizuális jeltovábbítás, különleges effektek, zeneelmélet, szimbológia, metaforák, közlekedés, bankok, elegendő szabadidőre fordítható fölösleges kalória, hogy a vadászaton túl is csinálni lehessen dolgokat – minden kell.

Bízhatnak benne mások, hogy ha mindenáron muszáj hadat üzennetek és kipusztítanotok a fél kvadránst legalább írtok róla egy szomorú nótát?

Igen?

Hát, még ez sem elég.

Vagytok annyira kedvesek a kis bolygótokon, hogy ne némítsátok el a ritmust? Ne tapossátok el a dalokat éneklőket és mesemondókat és selyembe öltözőket? Mert olyat csak szörnyetegek csinálnak. Csak ők oltják ki a művészeteket. Ők égetnek könyveket. Ők tiltanak be zenéket. Ők förmednek rá mindenkire, akinek van hallása, hogy kapcsolják ki a ricsajt. Ők nem képesek magukon túltekintve olyan tisztán látni, hogy a mennyeknek dalolják az igazukat. A ti világotokban van elég jóság, hogy szólni hagyjátok a zenét?

Van lelketek?

A témával kapcsolatos bejegyzéseket a #földaholélünk címke alatt találjátok majd.

A képek Pinterest-ről származnak. 

Hollandia - Texel, Den Helder és egy kis Amszterdam

HollandTourOn: 4. nap

texel.JPG

Negyedik napunkon felkeltük a furcsa színes szállásunkon és lementünk reggelizni, hiszen a hotel ára magába foglalta azt is. Mint már az előző bejegyzésemben is említettem, kifejezetten szuper volt ezen a szálláson a reggeli. Eleve teljesen más a feelingje, ha nem a szokásos étterem érzetet kelti, hanem egy kis házias konyhát ebédlővel. Nagyon bánom, hogy nem készítettünk képet, mert elmesélni nehéz. Volt egy kis rész, ami úgy festett, mint egy régi konyha. Régi típusú bútorok, régies stílusú kiegészítők és elrendezés. Mini lekvárok sorakoztak a polcon, kikészítve a friss pékáru és minden mi szem-szájnak ingere. A sarokban állt az elengedhetetlen narancsfacsaró rengeteg naranccsal. Ebben a helyiségben felpakolhatta mindenki, amit enni szeretett volna és az ezzel egybenyitott ebédlőben el is fogyaszthatta azt. Az ebédlő is nagyon barátságos és kifinomult volt. Nagyon tetszett, tényleg kár, hogy nem fotóztunk itt.

Mivel az előző nap nagy része el is ment a bicajos túránkkal, estére pedig brutál módon elfáradtunk és nyűgösek is lettünk, így a világítótoronyra már nem volt kedvünk olyan nagy hangsúlyt fektetni. Viszont mivel mindannyian rákattantunk a szigetre és Amszterdamban a szállást úgyis csak délután foglalhattuk el, ezért úgy döntöttünk, hogy a délelőttöt még a szigeten töltjük. Reggeli után kocsiba pattantunk és visszatértünk a világítótoronyhoz – most már kisimultabban. Tudom, hogy mostanra már biztos mindenki unja, de nem tudok mást mondani, mint hogy ez egy csoda hely. Egy varázsvilág, egy másik bolygó. Legalábbis számomra. :) Gyönyörű szép homok, amíg a szem ellát, végtelen tenger és a világítótorony a hátunk mögött. Szerintem én ott képes lennék napokig csak ülni, nézelődni, olvasni és el se mozdulni. Elsétáltunk a sziget északi csücskére, ahol az Északi- és a Watt-tenger találkozik. Gyönyörű, megéri megnézni. A csücsökben pedig rengeteg kagylóhéjat kisodornak a hullámok, úgyhogy lehet szemezgetni emléknek. Hogy őszinte legyek azzal is órákig ellettem volna, hogy kagylókat válogatok, de a többiek ráuntak, úgyhogy visszaindultunk. Valahol ezen a szakaszon elhagytunk egy dinnyés pokrócot, ha esetleg valaki megtalálja, jelentkezzen… :D Na jó az se biztos, hogy itt, de az tuti, hogy itt láttuk utoljára.

3_texel_1.jpg

Visszafelé beugrottunk egy szuveníres boltba, ahol kb. mindent meg tudtam volna venni. De végül is elégedett voltam, mert szereztünk kis világítótorony szobrot és egy Teso kompos hűtőmágnest is. Visszakompoztunk Den Helderbe, ahol a tervek szerint kávézni akartunk egyet. Hát nem tudom, hogy mi nem találtuk meg a legjobb környéket, vagy az egész város ilyen, de hogy őszinte legyek nem voltam elragadtatva. Talán a legcsúnyább és igénytelenebb város volt, amit Hollandiában láttunk. De mondom, nagy rá az esély, hogy csak az a rész volt ilyen, ahol megálltunk. Kisebb bolyongás után beültünk egy fagyizóba, ahol egy roppant aranyos bácsi elővarázsolt nekünk 4 csésze csecse kávét.

texel_146.JPG

Jó választás volt, mert konkrétan három caffee shop vett minket körül. Azért mondom, hogy jó volt így ez a hely, mert így esélyünk nyílt arra, hogy amíg ott ücsörögtünk kicsit beleláthattunk a hétköznapi holland emberek és a caffee shopok viszonyába. Érdekelt milyen emberek járnak oda, hogy kell elképzelni a szitut egy olyan helyen ahol ez mindennapos, a rutin része. (És ha bárkit is érdekel ez a dolog, semmiképp ne Amszterdamba próbáljon megfigyelni, következtetéseket levonni, mivel az a város a turistákra építve beteg módon tolja az ember arcába a caffee shopokat és nagy eséllyel külföldi turistákat lát csak ott az ember, legalábbis biztos, hogy túlnyomó többségben.) Szóval ezt a három caffee shopot úgy kell elképzelni, hogy kettő ténylegesen olyannak tűnt, mint ahogy ezt az ember elképzeli. Nagy betűkkel hirdette magát, kicsit sötétített ablakokkal, nem lehetett túlságosan belátni és hatalmas kannabisz levélkék voltak felmatricázva az ablakra. A harmadik pedig olyasmi volt, mint nálunk egy dohánybolt. Egy pult és ennyi. Az első kettő „igazi” caffee shopból kijönni és bemenni elsősorban fiatalokat láttunk, bandáztak, dumáltak. Nem sokban különbözik a vendégkör attól, mint amit mondjuk nálunk egy fiatalosabb kávézóban látni. Az érdekes inkább a dohányboltszerű caffee shop vendégköre volt. Na ide ment minden halandó ember. Láttunk itt idősebb hölgyet, faklumpás embert, fiatal srácot, gyereküléses bicajos fiatal anyukát, stb. Konkrétan tényleg pont olyan vegyes volt a felhozatal, mint amikor nálunk egy dohánybolt vásárlókörét figyeljük meg. És a szituáció is hasonlónak tűnik. Elmennek elintézni a dolgaikat, bevásárolnak a vacsorához és hazafelé beugranak a caffee shopba is. Tudom, hogy ismétlem magam, de tényleg totál olyan, mint ahogy nálunk az emberek dohányboltba járnak. Azért erőltetem ezt annyira, mert én tökre nem így képzeltem. Mondjuk nem tudnám elmondani pontosan hogy gondoltam, de talán inkább a másik két caffee shop mintájára képzeltem. Hogy direkt erre van kiélezve az egész és oda úgyse megy be egy random hétköznapi ember, aki amúgy sem jár ilyen helyekre, például egy nyugis idősebb mamika nem fog bemenni egy caffee shopba, pedig lehet szívesen zárná a napot egy cigivel. De úgy fest van ennek egy másik arca is, ami tulajdonképpen csak szimpla kiszolgáló egységként működik. Szerintem totál jó. És míg ez nekünk érdekes volt, nekik nem kellemetlen, vagy furcsa, vagy ciki, vagy elítélendő bemenni vásárolni, mivel természetesre veszik. Nyilván Hollandiában sem szív mindenki. Úgy ahogy itt sem dohányzik és iszik mindenki. De akinek erre ingere van, az legálisan megteheti. Hosszan tudnám taglalni, hogy ez miért jó, de nem akarom teljesen ebbe az irányba vinni az élménybeszámolómat, talán ha minden napot elmeséltem, akkor írok egy összegző véleményt és ott kitérek rá.

Ezután Amszterdam felé vettük az irányt. Mivel ez volt az egyetlen város, ahol két napig szálltunk meg, kíváncsiak voltunk a hotelre. Hááát… Első benyomásra nem volt teljesen bizalomgerjesztő, de szerencsére teljesen jó volt. A recepciós lányok szuperek voltak. Kifejezetten szimpatikus volt, hogy fehér bőrű recepcióst nem nagyon láttunk, ellenben volt mindenféle emberke. Ez a nyitottság és egyenlőség roppantmód tetszett. Ráadásul segítőkészek voltak és nem bosszantotta fel őket az sem, ha nem feltétlen értettük, amit mondtak, hanem elmondták akár még háromszor is. A szobánk full egyszerű volt, a fürdő is, de tiszta volt és kényelmes.

amszterdam_71.JPG

Mivel már délután értünk a városba, különösebben sok tervünk nem volt. A hotelben volt bicajbérlés és közel voltunk a belvároshoz, úgyhogy ismét két kerékre pattantunk és bevettük a várost. Bevallom őszintén, amikor az előző nap után ráültem a bicajra, azt hittem, hogy egy métert sem tudok majd vele megtenni, annyira fájt mindenem. De hamar visszarázódtam és viszonylag gyorsan be is értünk. A belváros szélén letettük a bringát és bent már sétálva fedeztük fel a várost. Rengeteg ember volt, a közlekedés meg pörgős. Függetlenül attól, hogy bicajjal vagy gyalog mentünk, vitt minket az áramlat. Úgyhogy, ha valaki Amszterdamba készül, arra ne számítson, hogy majd andalogva sétálgat a csatornapartokon. Amúgy a város szép, viszont közel sem nyújtott akkora élményt, mint a helyek, ahol a nyaralás első felében jártunk. Tényleg sok a csatorna, viszont ezek elég nagyon, így nem is olyan látványosak, mind a kisvárosok mini zöld csatornái. Az épületek nagyon érdekesek, mindegyik dől jobbra-balra-előre-hátra-mindenfelé. Viszont azt kell mondja, hogy az ember lánya ezeket már képen pont annyiszor látta, hogy különösebben ne nyűgözze le. A város amúgy szokatlan, egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy egy fővárosban járunk. Rengeteg különféle bolt és étterem van mindenfelé, bár sokszor gyanítottam, hogy ugyanazokban a kis utcákban tesszük meg újra és újra a köröket. Szuvenírt minden második lépésnél tud venni az ember és ugyanez igaz a caffee shopokra is. Konkrétan nem nagyon tud megtenni az ember nagyobb távolságot úgy, hogy ne találja szembe magát egy caffee shoppal, vagy ne csapja meg a fűszag. Ez amúgy semelyik városban sem volt jellemző, csak itt. Ami még tök érdekes volt, hogy rengeteg édességes boltjuk van. Nem mondanám cukrászdának, mert attól messze állnak. Muffinokat, waffeleket, fánkokat és ezekhez hasonló nyalánkságokat lehetett csak venni, viszont ezek nagyon durván fel voltak extrázva. Mindkét este választottunk is magunknak ezt-azt. Megnéztük a piros lámpás negyedet is, ami nekem totál csalódás volt. Valahogy úgy képzeltem, hogy ez tényleg egy negyed, vagy legalább utcák, ahova mindenképp észreveszed, ha beérkeztél. Értem ez alatt azt, hogy mondjuk tényleg egymás hegyén hátán a kirakatok leányzókkal, esetleg tematikába illő szexshopok és ilyesmi. Na ehhez képest egyáltalán nem ezt tapasztaltuk. Ha az ember nem elég figyelmes észre se veszi, hogy ott van. Roppant kevés ablakban ácsorogtak lányok, pedig egészen sokáig bent maradtunk a városban. És közülük is alig egy pár illegette magát, csalogatta a potenciális kuncsaftokat, hanem inkább ültek az ablakban kifejezéstelen arccal vagy telefont nyomkodtak. Mennyire illúzióromboló már… Ja és egyáltalán nem ilyen „tematikájú” a negyed, mivel egy kirakat után lazán jött egy édességes bolt, szuveníres vagy akármi, majd utána megint egy kirakat. Fura volt, tényleg nem így képzeltem. Viszont betudtam ezt is annak, hogy itt ez normális. Nekünk érdekesek csak ezek a dolgok, ezért várunk nagyobb „élmény”-re. De ez itt olyan szolgáltatás, mint bármelyik másik. Végül egy mexikói étteremben vacsiztunk, ami elképesztő finom volt és hatalmas adagokat is kaptunk, csak sajna ezt sem örökítettem meg. Mindenképp meg szeretném említeni az árakat. Hiába voltunk Hollandia fővárosában, semennyivel sem volt drágább, mint bármelyik másik város. Hasonlítsunk össze egy magyar átlag város és Budapest árait… Brutális különbségek vannak. Nos, mi bent voltunk Amszterdam szívében, vásárolgattunk, ettünk, ittunk, mégis azt kell mondjam, hogy olcsóbban úsztuk meg, mintha ugyanezt Budapest belvárosában csináltuk volna. Érdekes… Nyilván egy magyar átlag városnál azért drágább, de magyar fizetésből voltunk kint és nem éreztem sehol, hogy húznák a fogam…  A nap végén visszatekertünk a hotelba, amit kivételesen nagyon jól időzítettünk, mert nem sokra rá hatalmas vihar kerekedett. A nyomait a következő bejegyzésben meg is mutatom.

4_amszterdam.jpg

Jó kis nap volt ez is sok élménnyel és tapasztalattal, de nem tudta túlszárnyalni az előző napokat.

Hollandia - Texel

HollandTourOn: 3. nap

texel_167.jpg

Hollandiai nyaralásunk harmadik napján a Texel sziget volt az úti célunk. Már most az elején azt kell mondjam, hogy az összes helyszín közül ez tetszett a legeslegjobban. Mondjuk úgy, hogy ez a környezet volt az, amit elképzeltem és ráhúztam Hollandiára. Annak ellenére, hogy nem is igazán néztem utána mit fogunk itt találni. De kezdjük az elején… Felkeltünk a csodaszállásunkon Koudekerk aan den Rijnben, bóklásztunk kicsit, csináltunk pár képet, barátom drónozott egyet, aztán elindultunk Den Helderbe. Azt terveztük, hogy a nap folyamán bejárjuk az egész szigetet, úgyhogy nem vacakoltunk, mentünk egyből a kompkikötőhöz. Volt még egy kis időnk, lesétáltunk a kávézójába. Igényes és szép mosdó, klassz környezet, tök jó volt. Kávéból persze ugyanazt a standard jó hosszú kávét lehetett venni, mint mindenhol. Jegyet csak odaútra kellett váltani, ami valljuk be totál logikus, hiszen ez egy sziget, előbb-utóbb úgyis visszajön róla az ember. Mi a dunai kompozáshoz vagyunk szokva, ahol minden úton veszel jegyet, szóval elsőre meglepett minket, de így sokkal egyszerűbb. A Teso nevezetű komp nagyon tetszetős volt. Hatalmas méretű, ha jól emlékszem három emeletre rendezték az autókat. A menetidő 20 perc volt, ami szinte csak egy pillanatnak tűnt, mert nem kellett az autóban ülve megvárni, felsétálhattunk nézelődni. Kimehettünk a szabadba, de leülhettünk ablak mögé is, vagy akár a kávézóban is várhatott az ember. Miután átértünk a kikötő mellett mindjárt le is tudtunk parkolni. Szerencsére ingyenes volt a parkoló, így egész napra otthagyhattuk az autót és mindjárt ott a parkolóban béreltünk bicajt. Az árra sajna nem emlékszem, de feltételezem ez sem volt vészes, mint ahogy semmi. A bicaj egész nap nálunk lehetett, zárásig kellett visszavinni, ami talán este 8 vagy 9 óra volt. Aztán megindultunk, hogy felfedezzük ezt a csodaszigetet.

3_texel1.jpg

Először a délkeleti oldalán indultunk el, sajnos nem tudtunk közvetlenül a parton, mert éppen magasították a töltést, viszont így is nagyon élvezetes volt. A bicajok szuperek voltak, a bicikli út szintén tökéletes, szóval csak úgy hasítottunk napsütésben a birkák között. Már rögtön a kirándulás elején megálltunk egy röpke pihenőre, mert találtunk egy kis kilátószerűséget, amire felmászva átláthattunk a dupla töltésen át egészen a tengerre. Sokat nem időztünk, tovább haladtunk és gyönyörködtünk a tájban. Na itt volt igazán érvényes az, amit már lehet említettem korábban is – állatok mindenhol. Birkák és bocik között tekertünk egész nap. Nem ám egy-két állatka között, hanem állatokat láttunk mindenhol. Aztán egy idő után felmehettünk a töltés tetejére, úgy volt igazán jó a túra. Jobbra tenger, balra zöld sziget, napsütés, pár sör a táskánkban, mi kellhet ennél több? :) Nagyon élveztem. Olyan szabadságérzet fogott el, mint már igen régen. 

3_texel.jpg

texel_172.jpg

Hamar beláttuk, hogy az egész sziget túl nagy falat lenne egy nap alatt, így Oudeschildnél megálltunk, ami amúgy nagyon hangulatos kis kikötős település. Itt fedeztük fel a fókanézős programot, amire sajnos nem jutott idő, de egy következő alkalommal… Den Burg felé vettük az irányt, ahol megálltunk szusszanni egyet, szereztünk pár sörikét az útra és mentünk is tovább De Koogba. Egyből a partra mentünk, ami valami elképesztő volt számomra. Azelőtt sosem láttam ilyen tengerpartot. Végtelen homok és végtelen víz. Csak tátott szájjal bámultam és élveztük, hogy ott lehetünk. 

3_texel2.jpg

texel_181.jpg

3_texel_2.jpg

Egy kicsit még tudtuk élvezni az egész napja tartó napsütést és meleget is, de a parton ücsörögve beborult és még esni is kezdett, úgyhogy megcéloztunk egy éttermet a parton. Csoda szuper volt a tengerrel háttérben elfogyasztani az ebédet. Ami nem mellékesen egy brutál jó borda volt, amit találomra választottunk, mert ismét nem értettük az étlapot.

3_texel-001.jpg

Utána nekivágtunk a visszaútnak, amit most ezzel a parttal párhuzamosan tettünk meg. Elvileg rövidebbnek kellett volna lennie a fiúk szerint, de én nem úgy érzékeltem… Igencsak megfáradtam, totál elszoktam a biciklizéstől. És hát mégiscsak már a hátunk mögött volt 30 km… Konkrétan voltak olyan pillanataim, hogy megállok és megvárom amíg a többiek visszajönnek értem kocsival, vagy nem tudom. :D A szenvedés mellett viszont nagyon szép tájakat láttunk. Egyrészt a homobuckákat, amik a sziget ÉK-i partját végig kísérik. Másrészt a sziget vidékies oldalát, láttunk rengeteg állatot, végtelen mennyiségű zöld területet, csecse kis vidéki házakat jó távol egymástól. A béke szigete. Végül kínkeservesen, de visszaértünk a parkolóhoz. Bicaj lerak, kocsiba beszáll és megcéloztuk a szállásunkat, ami nagyon kis helyes volt, kicsit furcsa és elég színes szobákkal. Egy rossz szavunk nem lehet, volt bekészítve kávé, ásványvíz, tiszta volt, rendezett és a fürdő is tökéletes. Viszont ebben a szállásban leginkább a reggeli volt, ami kifejezetten dicsérendő. Egy helyes kis vidéki konyha stílusban prezentált terülj-terülj asztalkám. Mindenféle volt, amit ember reggelire enne, a lekvár helyes kis üvegcsékben volt és természetesen nem maradt el a frissen facsart narancslé végtelen mennyiségben. De itt még nem tartunk… Miután elfoglaltuk a szállást, elkocsikáztunk a világítótoronyhoz, ami szuper jól nézett ki. Nem időztünk sokat, mert másnap ide még visszatértünk, de azt majd a következő bejegyzésben. Konkrétan olyan szinten kimerültem, hogy amint az ágyba kerültem, szerintem másodpercekre rá már el is aludtam.

3_texel-002.jpg

Ez volt a legkimerítőbb, de legtöbb pozitív élménnyel gazdagító napunk az aktív nyaralásunk során. Imádtam a szigetet! Bármennyiszer vissza tudnék ide menni.

Utazásunk többi napjáról készült beszámolókat a "hollandtouron" címke alatt találjátok.

Krumplis rakottas

Mit ettünk tegnap?

krumplisrakottas2.JPG

Bevallom őszintén, hogy tegnap nem nagyon volt kedvem főzni, vacakolni. Emiatt döntöttem valami rakottas étel mellett, mert azokat általában gyorsan össze lehet dobni. Nagyon ráuntam mostanában a rizsre, úgyhogy krumplit választottam és feldobtam mindennel, amit otthon találtam, így alakult ki ez a recept. Hát kicsit átvertem magam, mert akkora adag lett, hogy elég sokáig kellett sütni és már éhen akartam halni a végére, de aztán elkészült és finom is lett. Nem mondom, hogy életünk kajája, de ha otthoni cuccokból akar összedobni valamit az ember, akkor teljesen megfelelő.

Hozzávalók:

  • olaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1,5 kg krumpli
  • 500 g fagyasztott mexikói zöldségkeverék
  • 500 g pulyka darált hús
  • tejföl
  • sajt
  • fűszerek: só, bors, ételízesítő, petrezselyem, görög fűszerkeverék

Elkészítés:

A fagyasztott zöldségkeveréket egy tálba öntjük és hagyjuk kiolvadni. Egy nagyobb tepsit meglocsolunk olajjal, majd megpucoljuk, és nagyobb darabokra vágjuk a fokhagymát, beleszórjuk. Megpucoljuk, megmossuk és összedaraboljuk a krumplit is. Érdemes minél vékonyabb szeleteket vágni, hogy tutira megpuhuljanak. Beleszórjuk ezt is a tepsibe és a kiolvadt zöldségkeveréket is. Alaposan sózzuk, borsozzuk, ételízesítőzzük, és jól összekeverjük. Végül a darált husit is rászórjuk, próbáljuk meg minél kisebb darabokra szedni. Olajjal meglocsoljuk az egészet, még egyszer sózzuk, borsozzuk, ételízesítőzzük, illetve szórunk rá petrezselymet is és kb. fél csomag görög fűszerkeveréket is. Ismét alaposan összekeverjük. Próbáljuk meg úgy, hogy végül mindenből jusson mindenhova. A tepsi egyik csücskébe óvatosan öntsünk egy kevés vizet (ne a kajára, mert lemossa róla a fűszereket). Alufóliával lefedjük és mehet az előmelegített sütőbe 200°C-ra alul-felül sütési módban egy órára. Majd kiszedjük, ellenőrizzük a krumplikat, hogy mennyire puhultak meg, illetve a husit, hogy megfőtt-e. Ha úgy tűnik, hogy hamarosan kész, akkor a sóval, borssal, görög fűszerkeverékkel kikevert tejfölt rákanalazzuk, elterítjük és megszórjuk reszelt sajttal. Visszatesszük a sütőbe, marad a 200°C, de átállítjuk légkeverésesre. Még negyed órát sütjük, amíg rápirul szépen a sajt és el is készültünk vele.

krumplisrakottas1.jpg

Házi SonGoKu pizza

Mit ettünk a hétvégén?

pizza1.JPG

Nem volt semmi ötletünk, hogy mit együnk, így egy egyszerű pizzában állapodtunk meg. Mondjuk igazából kicsit extrább sonka gombás kukoricás pizza lett, mert paprikás szalámival is feldobtuk. Annyira sikerült az ízlésünknek tökéletesre eltalálni az arányokat, hogy mindenképpen le akartam jegyezni. Akkor meg már miért is ne készüljön belőle egy bejegyzés, még ha nem is készültek fázisfotók. Szerencsére a végeredményről szinte mindig van képem, mert Anyáéknak mindig elküldöm a napi menüt. :)

Hozzávalók:

Tészta:

  • 300 ml langyos víz
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 tasak instant élesztő (7 g-os csomag)
  • 0,5 kg liszt
  • 1 evőkanál só
  • 3 evőkanál olaj

Feltét:

  • fél üveg sűrített paradicsom
  • 2 csomag szeletelt sonka (mi egy sertés és egy pulyka sonkát használtunk)
  • fél csomag szeletelt paprikás szalámi
  • 1 konzerv gomba
  • fél konzerv kukorica
  • sajt
  • pizza fűszerkeverék 

Elkészítés:

A már jól bevált - blogon is fellelhető - pizzatészta receptet használtam, csak most fél adagban, mivel egy tálcányit akartunk csak sütni. A langyos vízbe beleszórjuk az instant élesztőt és az egy teáskanál cukrot. Jól elkeverjük és félretesszük pár percre. Egy tálba beleöntjük a lisztet és a sót, jól elkeverjük, majd hozzáöntjük az élesztős vizet. Elkezdjük összekeverni, amikor már kezd összeállni, hozzáadjuk az olajat és kevergetjük tovább. Amikor már a kevergetés nem megy, kézzel folytatjuk a gyúrást. Ha elég kitartóak vagyunk, szépen összeszedi az összes lisztet. Letakarjuk és egy órát hagyjuk kelni. Ha szépen megkelt, lisztezett felületen tepsi formájúra nyújtjuk. A tepsibe sütőpapírt teszünk, majd a tésztát. Mehet rá a feltét... Paradicsomszósszal megkenjük, pizza fűszerkeverékkel és sóval fűszerezzük. Rápakoljuk a csíkokra szeletelt sonkát és a szalámit. Átmossuk, lecsepegtetjük, majd felszeleteljük a gombát és rászórjuk a pizzára, majd a kukoricát is. Sajtot reszelünk a tetejére. Mehet a 200°C-ra előmelegített sütőbe alul felül sütési móddal 15 percre, majd még 10 percig átállítjuk légkeverésesre a sütőt, viszont itt már figyeljük, ha megfelelően megpirult, kiszedhetjük. És már ehetünk is!

pizza2.jpg

Tényleg irtó finomra sikerült. Pont elegendően volt vastag a tésztája, nem száraz, nem elázott. A feltét nagyon bőséges volt, imádtam a sok sajtot, ami klasszul meg is pirult. Ketten kétszer ettünk belőle jó nagy adagot. De szerintem bőven elég lenne három étkezésre is ez az adag, ha tudnánk nemet mondani a repetára. :)

Hamis sport szelet

Hétvégi édesség

hamissportszelet1.JPG

Valamikor a héten találtam meg ezt a receptet a Mókuslekvár.hu oldalon és tegnap el is készítettem. Az oldalon keksz kockának nevezték, de Anya sport szeletként azonosította és tényleg az. A receptem pedig azért hamis, mert teljesen véletlenül kifelejtettem belőle a rum aromát. Már a hűtőben szikkadt a sütike, mikor eszembe jutott. De hát van ez így... Így is rettentő finom lett és ami a legjobb, hogy nem igényel sok teendőt és általában minden hozzávalójából van otthon.

Hozzávalók:

  • 500 g darált keksz
  • 100 g porcukor
  • 4 evőkanál kakaópor
  • 250 g vaj
  • 2 dl tej
  • 1 tábla csokoládé
  • 1 evőkanál olaj

Elkészítés:

A vajat felkockázzuk és felolvasztjuk, majd levesszük a tűzről és belekeverjük a porcukrot. Hozzáadjuk a kekszet, a kakaóport és a 2 dl tejet is hozzáöntjük. Alaposan összekeverjük. Egy kisebb tepsibe sütőpapírt teszünk, aztán belenyomkodjuk a masszánkat. Kb. két órára a hűtőbe tesszük dermedni. A csokit vízgőz felett felolvasztjuk és egy evőkanál olajjal alaposan elkeverjük. Rákenjük a massza tetejére és visszatesszük a hűtőbe. Egy óra után kiszedjük a sütőpapírral a tepsiből, majd tálcára tesszük és lehet is szeletelni. 

hamissportszelet3.jpg

Elég tömény, 2-3 kisebb kocka bőven elég belőle egyszerre. Viszont nem száraz és nagyon finom kis édesség. 

Citromos álomtorta

Anya torta csodái

Anya rendületlenül készíti a szebbnél szebb tortákat, csak a blogra nem nagyon kerültek ki. Ezen mindenképp változtatnunk kell, úgyhogy most megmutatnám Anya citromos álomtorta receptjét. Nagybácsimék házassági évfordulójára készült, nagyon mutatós lett és biztosan nagyon finom is.

citromosalomtorta.jpg

Hozzávalók:

Tészta:

  • 6 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 7 evőkanál olaj
  • 1 vaníliás cukor

 Krém:

  • 1 nagy doboz (400 ml) magas zsírtartalmú tejföl
  • 0,5 liter Hulala
  • 3 db citrom leve és reszelt héja
  • 15 evőkanál porcukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 10 db babapiskóta

 Díszítés:

  • citromkarikák vagy zselés cukor
  • sárga ételfestékkel színezett tejszínhab
  • sárga színű cukorkák, kandírozott citrom és narancs, citrom és narancs reszelt héja

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból piskótát készítünk, ha kihűlt, kettőbe vágjuk. A krémhez felverjük a tejszínt, hozzákeverjük a tejfölt, a citromlevet, a reszelt héjat és a cukrokat.  Az egyik piskótalapot megkenjük a krém felével, megszórjuk a darabokra tört babapiskótával, majd rákenjük a krém másik felét - egy kicsit hagyjunk a tetejére és körbekenésre is. Rátesszük a másik piskótalapot, befedjük a krémmel és díszítjük.

citromosalomtorta2.jpg

Lecsó csónak

Mit ettünk korábban?

lcs11.JPG

Ezt az ételt pár hete készítettem el, csak valahogy most került rá sor, hogy feltöltsem. Sok zöldséget kaptunk akkor otthonról és szóba került a lecsó is. Nem vagyunk amúgy nagy lecsósok, barátom is kicsit húzta a száját, emiatt gondoltam más formába varázsolom, hátha jobban megkívánjuk. Jó ötlet volt, guszta lett és az ízvilágot is nagyon eltaláltam.

Hozzávalók:

  • olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 fej hagyma
  • 5 db paprika
  • 2 db paradicsom
  • 5 szál virsli
  • 1 db nagy cukkini
  • 500 ml paradicsompüré
  • 2 db tojás
  • Erős Pista
  • rizs
  • fűszerek: só, bors, zöldség fűszerkeverék

Elkészítés:

A hagymákat, a paprikákat és a paradicsomokat feldaraboljuk. Személy szerint nem szeretem, ha a lecsóban nagy zöldség csimbókok vannak, úgyhogy kisebb darabokra vágtam és mivel csónakba töltjük, így praktikusabb is. Serpenyőbe locsolunk egy kis olajat, beleszórjuk a zöldségeket, jól elkeverjük és lefedve pároljuk.

lecso_csonak.jpg

Eközben feldaraboljuk a virsliket is, majd ha a zöldségek elkezdenek puhulni, hozzászórjuk. Fűszerezzük sóval, borssal, zöldség fűszerkeverékkel, kicsit pirítjuk, majd hozzáöntjük a paradicsompürét. Lefedjük, összerottyantjuk. Mikor már klasszul forr a lecsónk, hozzáadunk 2 tojást, amit előtte nagyjából összekevertünk és kicsit megsóztunk. Körülbelül még 10 percig főzzük, kóstoljuk, ha kell még ízesítjük és a lecsóval kész is vagyunk.

hu_lecscsnak005.jpg

A cukkinit meghámozzuk, megmossuk, belsejét kikanalazzuk. Sóval és zöldség fűszerkeverékkel megszórjuk kívül-belül. Ezután a belsejét kikenjük Erős Pistával – nem sajnáltam, elég erős is lett a végeredmény. Nincs más dolgunk, mint belekanalazni az elkészült lecsót, majd 200°C-ra előmelegített sütőbe tenni alul-felül sütési módban 40 percre.

lecso_csonak-003.jpg

A felső virslik kicsit megpirultak, mi ezt nem bántuk, de ha esetleg valakit ez zavar, akkor lehet érdemesebb 180°C-ra betenni kicsit több időre. Míg a csónak sül, megfőzzük a rizst és tálalhatunk is.

lecso_csonak-004.jpg

Igazából nincs semmi extra ebben az ételben, csak egy lecsó más köntösben. Nekem sokkal jobban tetszett, valószínűleg máskor is így fogom készíteni.

Philip K. Dick: Az utolsó tréfa

Könyvértékelés

SzerzőPhilip K. Dick

Könyv címeAz ​utolsó tréfa

Eredeti mű: Philip K. Dick: The Man Who Japed

Fordító: Pék Zoltán

Oldalak száma: 208

Borító: puhatáblás

Kiadás éve: 2019

Kiadó: Agave Könyvek

ISBN: 9789634196235

Fülszöveg:

Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után.

Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben…

Philip K. Dick korai regénye lebilincselő és ijesztő tanmese egy olyan társadalomról, amely a rend fenntartása érdekében bármit képes feláldozni, még a saját szabadságát is.

Érdekes történet, lekötötte a figyelmem, emiatt egészen gyorsan át is szaladtam rajta, hiszen nem túl hosszú… Talán lehetett volna kicsit több, kicsit részletesebb. De teljesen rendben volt. Ezzel a könyvvel most nem találtunk teljesen egymásra, de Philip K. Dick stílusa megunhatatlan. A borítót pedig ismét nagyon eltalálták.

Nálam 4 pont lett...

4.png

A borítókép és az információk a könyv Moly-os adatlapjáról származnak.

Catherynne M. Valente: Űropera

Könyvértékelés

Roppant pozitív élmény volt ez a könyv. A borítóba beleszerettem, a könyv szemlélete pedig nagyon megfogott. Fontos példány lesz a gyűjteményemben. :)

SzerzőCatherynne M. Valente

Könyv címeŰropera

Eredeti mű: Catherynne M. Valente: Space Opera

Fordító: Kleinheincz Csilla

Oldalak száma: 336

Borító: puhatáblás

Kiadás éve: 2019

Kiadó: GABO

ISBN: 9789634068228

Fülszöveg:

Egy ​évszázaddal ezelőtt az értelemháború alaposan szétzilálta a galaxist, és szinte teljesen felszámolta az űr meghódítására törekvő, intelligens életet. Ezt követően különös hagyomány vette kezdetét, hogy a túlélőknek mégiscsak jobb kedve legyen, és a feldúlt világok lakói a béke, a közösség és a megértés jegyében néha összejöjjenek. 
A fennmaradt civilizációk ciklusonként egyszer megtartják a Metagalaktikus Grand Prix-t, ahol a furcsábbnál furcsább lények dallal, tánccal vagy egyéb performansszal mérik össze tudásukat. Minden újoncnak meg kell mérettetnie magát, és itt dől el, hogy a galaktikus nagycsaládba jelentkező új faj értelmes-e – ha pedig elbukik, haladéktalanul megsemmisítik. 
Idén az emberiség is bekerül a képbe, és bár diplomáciai drámákra, gigantikus űrhajókra, féregjáratokra és a más népek iránt közömbös idegenekre számítottak, rúzsos szájak és flitteres ruhák, csillogó strasszok és elektromos gitárok várják őket. A Földet ráadásul nem más képviseli a galaxis legnagyobb színpadán, mint a Decibel Jones és az Abszolút Nullák, fajunk sorsa pedig azon múlik, képesek-e úgy zenélni, mint még soha senki a történelemben.

Nem szaladhatok el a borító felett. Eszméletlen mutatós darab, tök jó a színvilág és a kis fényes domborulatok. Sajna megint azt tapasztaltam, amit már korábban is pár GABO-s könyvnél, hogy képtelenség kényelmesen kinyitni és tartani. Nem is feltétlen óvnám a gerincét, de még úgy sem marad kényelmes nyitott állapotba, ha az ember picit feszegetni. De ez legyen a legnagyobb baj, a tartalom úgyis kárpótolt. Kellett egy jó pár oldalt olvasnom mire ráhangolódtam, de utána már le sem bírtam kattanni róla. Szeretem a világot, amibe csöppenünk, a sok idegen fajt. Igaz, hogy csak kiragad párat, de szép háttérsztorit is mutat és szuper leírást róluk. Könnyen beleéltem magam a könyvbe. Egyébként témáját tekintve gagyibb történetre számítottam. Bár hatalmas fordulatokra, csattanókra nem kell számítani, de nem is ez volt a könyv lényege. Nagyon érdekes szemszögből vitatja meg az értelmes lény fogalmát és feldob pár roppant elgondolkodtató kérdést, állítást az emberiséggel kapcsolatban. Mindezt egy nagy dalfesztiválba csomagolva. Szerintem fergeteges, nálam 5-ből 5 pontot kap, az tuti!

5.jpg

Akit csak ismer, az mind szörnyeteg, kispofám. Tudja, jó sokat megfigyeltünk a maguk médiájából. Kiváló rendszer a társadalmi értelem felmérésére. Úgy tűnik, önöket rendkívül aggasztják a szörnyetegek. A fenti szörnyetegek, a lenti szörnyetegek, a szörnyetegek önök között, a tengerben, a radioaktív szörnyetegek, a gépszörnyek, a mágikus szörnyetegek, a sorozatszörnyetegek, akiket csak a rendőrjelvényes szörnyetegek állíthatnak meg. Ez az egész annyira jellemző önökre. Egy idő után rettentően elunják magukat. Végül is, mindig győznek a szörnyetegek ellen, holott épp önök főzik meg szép lassan a bolygójukat, csak mert nem veszik a fáradtságot arra, hogy ne tegyék, önök mészárolják le egymást szórakozásból és haszonlesésből, önök szőnek bonyolult meséket, amelyek eleje csupa nyugalom, kedvesség és egyenlő bánásmód, de valahogy valaki mindig rabságba kerül, önök pusztítanak ki más fajokat, amelyekkel egy világon osztoznak, pusztán azért, hogy fotózkodhassanak a hullájukkal vagy felzabálhassák a legjobb részeiket, hátha akkor kielégítőbb lesz az önök erekciója, és önöknek általánosságban véve is hajlandóságuk van arra, hogy bárki illékony, egyedi és törékeny életét eladják, ha ezáltal valamivel nagyobb részt fogyaszthatnak az erőforrásokból, mint ők. Még abban sem képesek megegyezni, hogy egy beteg gyerek kaphat-e egy zsebkendőt anélkül, hogy megdolgozna érte. Önök közül mintha senki sem bírná elviselni a másikat. Hogyan fognak akkor bánni velünk, ha hagyjuk, hogy elárasszák a galaxist? Melyikünknek vannak olyan szarvai vagy agyarai vagy karmai – amikhez egyébként igencsak ragaszkodunk -, amik képesek felajzani az önök renyhe szerveit? Persze, persze, okos dolgokat is csináltak szabadidejükben. Senki sem tagadja, hogy a ritmikus sportgimnasztika elképesztő. De elég egy csettintés, és önök szívesebben nézik, amint másvalaki kimondhatatlan szenvedéseken megy keresztül, csak nehogy egyetlen hűs italt is élvezhessen úgy, hogy önöknek nincs két másik, koktélcseresznyével és több jéggel és kis papírernyőkkel, és önök közül a legtöbben még ebben az esetben is inkább elvennék azt az egyet is, hogy három italuk legyen. Egy értelmes faj nem viselkedik így. Így a vadállatok viselkednek. Önöknek még a kisbabáik is mélységes gyanakvással szemlélnek mindenkit, aki nem pont úgy néz ki, mint a szüleik. Ez önökbe van sütve.

A kérdés sosem az volt: Tudtok városokat építeni?

Arra a hangyák is képesek.

A kérdés sosem az volt: Képesek vagytok belegondolni a tulajdon létezésetekbe, és kicsit megzuhanni ettől?

Bármely fogságban tartott állat képes erre.

A kérdés sosem az volt: Tudtok eszközt használni?

A varjak is csinálják. A vidrák is. Az emberszabású majmok. Édes Istenem, mindenki csinálja.

A kérdés sosem az volt: Képesek vagytok komplex problémamegoldásra?

A kutyák képesek.

A kérdés sosem az volt: Meg tudjátok tapasztalni a szerelmet?

Senki sem képes rá.

A kérdés sosem az volt: Tudtok nyelvet használni?

A papagájok, delfinek és tintahalak is tudnak.

A kérdés sosem az volt: Felfogjátok a tárgyállandóságot, felismeritek magatokat a tükörben, eltemetitek a halottaitokat, érzelmi kötődést alakítotok ki az utódaitokkal?

Az elefántok minderre képesek, bizonyos emberek pedig egyértelműen nem.

Az egyetlen kérdés a következő.

Van bennetek elég empátia, vágyakozás és kétségbeesés, hogy összekapcsolódjatok másokkal, és négyszólamú harmóniában sikoltsatok az űrbe? Elegendő szellemi teljesítőképesség, finommotoros képesség és esztétikai fogalomalkotási készség, hogy tollakra, kövekre és egy hernyó undorítóbbik likából kijövő anyagra ránézve ruhákat, fátylakat, patacipőket lássatok? Kellő stílus és fölös energia, hogy olyasmit tegyetek, ami nem szolgálja közvetlenül és kézzelfoghatóan a személyes túlélést, és ami talán még csillogó zsákmányként ki is emel a falkából, csak azért, mert menőség?

A világegyetemben mindennek van ritmusa. Minden a Nagy Bumm által lefektetett ütemre lüktet. Minden érzi a teremtés dobritmusát, amely elvezet a csillagoktól a szexig, majd a dalig. De csinálni is tudjátok a ritmust? Egy popbanda létrehozásához egy teljes civilizációnak fel kell állnia, működnie, és vernie a taktust a lábával. Kell hozzá elektromosság, költészet, matematika, hangerősítés, textilek, csarnoképítészet, hatékony mimetikus csere, dramaturgia, ipar, marketing, bürokrácia, kultúrkritikusok, audiovizuális jeltovábbítás, különleges effektek, zeneelmélet, szimbológia, metaforák, közlekedés, bankok, elegendő szabadidőre fordítható fölösleges kalória, hogy a vadászaton túl is csinálni lehessen dolgokat – minden kell.

Bízhatnak benne mások, hogy ha mindenáron muszáj hadat üzennetek és kipusztítanotok a fél kvadránst legalább írtok róla egy szomorú nótát?

Igen?

Hát, még ez sem elég.

Vagytok annyira kedvesek a kis bolygótokon, hogy ne némítsátok el a ritmust? Ne tapossátok el a dalokat éneklőket és mesemondókat és selyembe öltözőket? Mert olyat csak szörnyetegek csinálnak. Csak ők oltják ki a művészeteket. Ők égetnek könyveket. Ők tiltanak be zenéket. Ők förmednek rá mindenkire, akinek van hallása, hogy kapcsolják ki a ricsajt. Ők nem képesek magukon túltekintve olyan tisztán látni, hogy a mennyeknek dalolják az igazukat. A ti világotokban van elég jóság, hogy szólni hagyjátok a zenét?

Van lelketek?

A borítókép és az információk a könyv Moly-os adatlapjáról származnak.