A héten elkezdtem olvasni Lissa Price A testbérlők sorozatának második kötetét. Igazából lassan a végére érek és majd mindenképpen szeretnék írni róla bejegyzést. Nem feltétlen azért, mert olyan fergetegesen jó, hanem mert sokáig vártam erre a sorozatra. Már elég rég beleszerettem a borítóikba, aztán jóval később beszereztem az első részt, el is olvastam, de már az is két és fél éve volt... Idén év elején megvettem a második részt is, de a dobozos életmód elkeverte. Már minden elérhető könyvet elolvastam, így a napokban átpakolásztam pár dobozt és ráleltem, úgyhogy neki is álltam. Viszont úgy érzem, hogy akkor van értelme a második részről írnom, ha adok előtte pár infót az első részről is. Így elkészült ez a bejegyzés.

Mivel a könyvet több, mint két éve olvastam, reális véleményt már nem tudnék írni, így nem tudok mást tenni, mint bemásolom ide az akkor írt Moly-os véleményem.

A borító miatt már régóta vágytam rá, a téma is kedvemre való volt, így elkerülhetetlen volt, hogy előbb – inkább utóbb, de elolvassam. Picit csalódott vagyok. Nem mondom, hogy rossz könyv volt, egyáltalán nem, 4 csillagot kapott tőlem, de valahogy mégis többet vártam. A világ kidolgozatlan. Az ötlet jó, tetszik ez a spórás fertőzés, meg, hogy az idősebbeket és fiatalokat oltották be először. Van valóság alapja, így lenne ez tényleg, szóval ezzel nincs is gond, hogy egy ilyen világot vet fel. Na de ezzel egyszerre jön is a legnagyobb problémám, ami annyira felbosszantott, hogy be is árnyékolta a könyvet. Ez a spórás történet Amerikában van, említik is, hogy a többi ország fél, hogy megfertőződhetnek, ezért falat emeltek, távol maradnak, stb. Na már most az ország tulajdonképpen teljesen működő képes, van társadalom, elnök, gazdagabb és szegényebb munkás osztály – értem ezt a szépkorúakra. Fiataloknak nincs semmi joguk. De az ország működik. Csak úgy… Nincs kapcsolata egyéb országgal, úgy tűnik gazdaságilag is fenntartja magát. Tegyük fel, hogy ez működik, nem kell import, nincs gebasz, a szépkorúak szavaznak, minden rendben zajlik. Bár ezek sincsenek kifejtve, de tegyük fel hozzáképzelem a világhoz, hogy tényleg minden rendben van. Na de… A gyerekek vagy munkatáborban vannak, vagy bujdosnak, vagy van nagymama, nagypapa akkor normál életet élhetnek. Érdekes, csak olyan rokonokkal rendelkező fiatalok vannak említve, akik dúsgazdagok. Hogy is van ez? A munkásosztálybeli, nem túl gazdag nagyszülők unokáiról miért is nincs szó? Ez is egy kis probléma számomra. De visszatérve az eredeti problémára, nehezen hiszem el, hogy egy külső ország se szólna bele, ha egy olyan ország működne, ahol a gyerekek tulajdonképpen szinte rabszolga sorsban élnek, vagy munkatáborban, vagy körözik őket és bujdosnak. Értem én, hogy háború volt, meg félnek a spóráktól, de ilyen egyszerűen nincs, hogy a többi ország éli a normális életét, normális társadalommal, miközben tudják, hogy a szomszéd ország gyerekeinek milyen a sorsa. A spórára van ellenszer, hiszen így lettek a fiatalok, öregek beoltva. Erősen kétlem, hogy egy ilyen eset után ezt a vakcinát nem tennék kötelezővé legalább csak a környező országokban, de szerintem az egész világon. Ha meg vakcina van, akkor nem akadály ezt a problémát megoldani. Egyszerűen ez az egész ellehetetleníteni számomra ezt a világot, pedig én nagyon szívesen elképzelek, beleélem magam szinte lehetetlen szituációkba is, imádom a disztópiákat, de azért valljuk be, ezek úgy élvezhetők, ha egy olyan szintű realitás alapja van, hogy az olvasó elhihesse, hogy ez tényleg előfordulhat. Olyan viszont nincs, hogy egy világ szemet huny afelett, hogy egy Amerika méretű ország rabszolgaként kezeli a gyerekeket, miközben minden ország vidáman éli életét. Vagy, ha ezekre a dolgokra van magyarázat, akkor valóban részletesebben kellett volna magát a világot leírni, elmesélni. Maga a történet nem rossz, lekötött, történnek az események, tetszik, hogy egyre bonyolódnak a történések. Karakterek nem rosszak, bár nem is túl kidolgozottak, de egy ilyen kis rövid, egyszerű sztoriba talán ennyire elég is kidolgozni őket. Jók a fordulatok. Tetszik, hogy kerek egész a könyv sztorija, bár rengeteg kérdést felvet az utolsó pár oldal és az ember már venné is kezébe a következő részt, akkor is nem egy félbevágott eseményszálról beszélünk, hanem egy kerek történetről. A borító az egyik, ha nem a legcsodálatosabb! Csak a borító extra durva szépsége húzta fel a 3 csillagról 4-re. A sztori tényleg nem rossz, a könyv szép, a betűméretek pont kedvemre valók, nincs sok leírás, sok párbeszéd, esemény pörgős, akár 4 csillagos is lehetne alapból, ha tényleg ez a dolog nem bosszantott volna fel. Egyszer azért érdemes elolvasni.

 Azt mondják, az ember megítélhető az általa vezetett cég alapján.

Az anyám mindig azt mondta, hogy nézd meg, hogyan viselkedik egy fiú az anyjával, és meglátod, hogyan viselkedik majd veled egy napon.

– Minden politikus hazudik – mondtam. – Ez a munkájuk alapkövetelménye.

A borítókép és az információk a könyv Moly-os adatlapjáról származnak.