Kaptunk Karácsonyra juharszirupot és a múltkori amerikai baconös babhoz meg is bontottam. Őszintén szólva fogalmam sincs meddig lehet tárolni, így felvetettem Viktornak az amerikai palacsinta ötletét, hogy ahhoz is használjunk belőle. Persze én sem gondoltam ezt át, mivel gyűlölök bármilyen fajta palacsintát csinálni. Akkor ugyan elmaradt, de a héten már kétszer szóvá tette, hogy volt egy ilyen ígéretem – teljesen jogosan – úgyhogy egyik nap ezt terveztem be vacsira. Igazság szerint van egy nagyon fullos recept (talán zabpehelylisztből), ami az amerikai palacsinta receptek legjobbja, tökéleteset lehet belőle készíteni. De nem találom… Sehol… Úgyhogy néztem a neten arányokat és uccu neki. Mondanom sem kell, a közelébe sem ér ez a tészta ahhoz, amit említettem. Ráadásul el is bénáztam, az első három palacsicsi a kukában landolt, de hát ez van. Utána belejöttem és végül is teljesen korrekt palacsinták készültek, úgyhogy feljegyzem ide ezt a receptet, mielőtt ezt is elhagyom. Ha megkerül a még jobb recept, akkor újra csinálom és felteszem azt is, de addig is ezt a receptet fogom használni.
Hozzávalók:
- 4 db tojás
- 4 bögre liszt
- 1 evőkanál sütőpor
- 4 evőkanál cukor
- 4 evőkanál olaj
- 4 dl tej
- 2-3 dl szénsavas víz
Elkészítés:
Egy keverőtálba ütjük a tojásokat, mixer segítségével kicsit felverjük. Hozzáadjuk az összes többi hozzávalót, akár kanállal kicsit össze lehet keverni, majd mixerrel alaposan. Kész is. Én fél órára még hűtőbe tettem, csak utána álltam neki megsütni.
Az első 3 palacsinta odaégetés, majd nyersen maradás okán került a kukába, de utána ráéreztem a hőfokra: közepesnél erősebb hőfokon (nálam 6/9), kicsit olajos palacsintasütőben sütjük. Folyamatosan próbálgatjuk, ha szépen összeállt az alja, megfordítjuk, majd még egyszer vissza.
Bármivel tálalhatjuk, az én tányéromra került nutellás, porcukros-kakaós és juharszirupos is. Megjegyezném, hogy borzalmas ízű így magában a juharszirup, úgyhogy az a palacsicsi két harapás után átkerült a Viktor tányérjára.
A fenti mennyiségekből jó nagy adag lesz, talán érdemes felezni. Nekem ez így most jó volt, mert lett, ami nem sikerült és maradt mára is, viszont legközelebb biztos kisebb adagot csinálok.