Minden, ami érdekel, eszembe jut vagy történik velem.

Mizu velem...

Mizu velem...

Hollandia - Amszterdam

HollandTourOn: 5. nap

2019. szeptember 10. - kovacs.netti

kepatmeretezes_hu_amszterdam83.jpg

Utolsó teljes Hollandiában töltött napunkon Amszterdam minket érdeklő látványosságait néztük meg. Mivel az aktív nyaralás így ötödik napon már kezdte kicsit túlságosan is rányomni a bélyegét a lelkesedésünkre, ezért úgy döntöttünk, hogy valami kényelmesebb és kevésbé fárasztó közlekedési formát választunk, mint a kerékpár. Szerencsére a hotel recepcióján tudtunk napi bérletet venni a tömegközlekedési eszközökre. Ez szuper hír volt, mert barátommal abszurd módon rajongunk a tömegközlekedésért, főleg a villamosokért és eléggé feldobott minket, hogy Hollandiában sem hagyjuk ki. A napi bérlet roppant olcsó volt (mivel elég szomorú módon csak megkésve töltöm fel a bejegyzést már nem tudom mennyi, de teljesen emészthető árkategória a hazai tömegközlekedési árakhoz viszonyítva) és használhattunk vele mindenféle járművet. Villamossal indultunk a belvárosba, ami jó ötlet volt, mert a megállóig picit felfedeztük a környéket. Egy roppant szép kis csatorna mellett sétáltunk, amit mindenhonnan növények vettek körül és tele volt állatkával. Valahol ezen a környéken nyuszikat is láttunk ugrálni előző este. Érted… Nyuszikat a városban… Megőrül az ember, hogy ilyen létezik a valóságban és működik és felmerül a kérdés, hogy máshol miért nem?

amszterdam.jpg

Maga a villamos is megér egy kis sztorizást. Lecsipogós módszer van, amikor felszállsz és amikor leszállsz, le kell csipogtatni a kártyácskádat (bérletet). Ebben még semmi extra nincs. Az érdekesség a villamoson fogadott minket. Volt egy koordinálós bácsi a villamos közepén. Mint egy recepciós, ült a pult mögött, nyitogatta az ajtókat, magyarázott, vicceskedett (nem értettem, de nevettek az utasok) és megválaszolta az esetleges kérdéseket. Ő tartja a rendet. És van is rend. Nincs furakodás, pofátlankodás, bunkózás és társai. Ha jött egy babakocsis, megkérte az utasokat, hogy csináljanak neki helyet. Ha feltorlódtak az utasok az ajtóknál, akkor addig várt, amíg mindenki beljebb nem haladt. Amikor megtelt a járat, akkor a soros felszállóknak jelezte, hogy teltház van, legyenek szívesek várni a következő járatra, ami x perc múlva érkezik. Ami pedig a legszebb, az utasok hallgatnak rá. Annyira barátságos így a közlekedés…

Első célpontunk a Madame Tussauds múzeum volt. Ez volt az, amire mindannyian kíváncsiak voltunk. Barátaink azért, mert Londonban már láttak egyet és nagyon tetszett nekik, mi pedig azért, mert még nem láttunk ilyet. A jegy 20 euro környékén mozgott, plusz még volt egy kis kedvezményünk is a hotelból, szóval ezt is olcsónak mondanám, de utólag kicsit úgy érzem, hogy nem érte meg. Egyrészt veszettül kicsi volt. Nekem is annak tűnt, de barátaink is megerősítettek benne, hogy a londonihoz képest ez semmi. Másrészt alig akadt benne olyan emberke, aki engem érdekelt volna. Szinte csak az Avangers részleget élveztem. Ellenben voltak holland DJ-k bőségesen, akik pont nem érdekeltek senkit. Szóval ez csalódás volt… Ha engem kérdeztek ne látogassátok meg, inkább, ha egy másik városban jártok, ott menjetek el a Madame Tussaudsba.

4_amszterdam1.jpg

Második célpontunk az Ajax Stadion volt. Erről különösebben sokat nem tudok mesélni, mert csak a fiúk mentek be. Bevallom őszintén engem az üres stadion annyira nem tud lázba hozni. Bezzeg egy jó meccsre szívesen beültem volna. Szerencsére barátnőm is hasonlóan gondolkodott, úgyhogy amíg a fiúk befizettek egy stadion tourra, addig mi átmentünk nézelődni a szomszédos bútoráruházba, aztán pedig a napon pihizve, narancslét szürcsölve megvártuk őket. Pozitív élményekkel gazdagodtak, tetszett nekik a stadion és az idegenvezetés is.

4_amszterdam2.jpg

Amit semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni, az a kanális túra volt. Biztos voltam benne, hogy a csatornában hajókázva egészen más perspektívából látjuk majd a várost és biztos jobban lenyűgöz, mint amúgy. Hát szerintem kiválasztottuk Amszterdam legjobb kanális túráját, úgyhogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Nem tudom eredetileg merre mentünk volna, mert mint említettem előző este jó nagy vihar volt és egészen sok fát kifordított, némelyiket épp a csatornákba, úgyhogy kicsit korlátozott volt a kanálisok járhatósága. Az útvonalunk egyik legfurább pontja az volt, mikor szólt a szimpatikus kapitányunk, hogy ha jobbra tekintünk, láthatjuk a zsiráfokat, mert ez itt az állatkert. És rendesen ott volt az állatkert. Kiírva pedig, hogy ne menjünk közel, mert állatok lehetnek. Ilyen is csak Amszterdamban történhet meg az emberrel.

4_amszterdam3.jpg

A hajókázás után kicsit kiszabadultunk volna a belváros tömegéből, úgyhogy elvillamosoztunk egy térképen kiválasztott random helyre. Nagyon szép volt, megpihentünk kicsit, majd visszamentünk a városba. Vacsira hamburgert ettünk, nézelődtünk még kicsit a városban, aztán hazamentünk pihenni a hazaútra.

4_amszterdam4.jpg

Másnap egyből elindultunk, sajna elég hosszúra nyúlt az utazás, mert elég sokat álltunk dugóban. Azonban ez nem akadályozott meg minket érkezés után egy hajnalig tartó beszélgetésben, sörözgetésben. Másnap pihentünk, vasárnap pedig hazavonatkoztunk. Budapestről már barátunk hozott haza minket, úgyhogy nem kellett újra átélni az oszkáros mizériát.

Összességében ez egy felejthetetlen nyaralás volt. Próbáltam minél többet átadni az élményeimből, de biztos, hogy rengeteg dolgot kifelejtettem. Elsősorban az nyűgözött le, hogy teljesen más világot tapasztalhattam meg. Más mentalitást, más környezetet, más világszemléletet. Gyönyörű és tiszteletre méltó ország, engem teljesen elvarázsolt. Nagyon remélem, hogy életem során még jó sokszor eljutok Hollandiába, hogy minél több arcát fedezhessem fel.

Utazásunk többi napjáról készült beszámolókat a "hollandtouron" címke alatt találjátok.

süti beállítások módosítása