Nem is tudom hol kellene kezdenem… Még kislány koromban feljártunk szüleimmel Pécsre plázázni, mozizni, majd később barátokkal vásárolgatni, bandázni. Már akkor tudtam, hogy ez való nekem, a nagyobb nyüzsi a kisvárosi mohácsi feeling helyett. Mivel másik eltökélt elképzelésem volt, hogy már pedig én egyetemre fogok járni, ezért a terv egyszerű volt: irány a PTE, irány egy albérlet és vágjunk bele az pécsi életbe. Így 19 évesen felköltöztem. Első évben egy gyönyörűen felújított, modern lakásban laktunk Uránvárosban egyik barátnőmmel. Nem mondom, hogy tökéletesen műveltük le az első kis háztartásunk. Volt minden, amit csak el lehet képzelni: pizza a falon, döglött halaktól bebüdösödött akvárium, hűtőben felejtett kicsit átváltozott puding. Szóval tényleg minden, amit két friss egyetemista lánytól el lehet várni, akik nem is épp a rendszeretetükről híresek, akik fiatal koruktól ismerik egymást és nem árulnak zsákbamacskát a másiknak, ha úgy kell lekaparniuk egymás után a konyhabútorra ragadt teafiltert. Sajnos második évtől ez a remek albérleti lehetőség megszűnt, így költöztem egy utcával arrébb egy ismerős lakásába. Ebben az albérletben 3 évig maradtam és azt kell mondjam, hogy a hosszú ottlétem alatt egy kicsit sem kedveltem meg a lakást és amint tehettem utaztam is haza Mohácsra. A lakás tele volt a tulaj holmijával, időnként látogatást is tett, ami nekem elég volt ahhoz, hogy nem tudtam sajátomnak érezni és otthonosan elengedni magam benne. Persze az sem volt túl jó, hogy egyedül laktam, de alapvetően szeretek egyedül lenni és a barátaim mindig voltak olyan jó fejek, hogy átjöttek, vagy elmentünk valamerre, ha társaságra volt szükségem. Viszont ez a 3 év alatt kicsit háziasabbá váltam. Megkedveltem a főzést, bár egymagamra nem sok értelmét láttam. Aztán végre eljött a remek pillanat és barátom fel tudott jönni Pécsre és összeköltöztünk, kiegészülve egy nagyon jó barátunkkal. Az új albérlet a legelső utcájának végében volt, így megint csak pár 100 métert költöztem. Bár elég rozoga állapotban volt, nagyon imádtuk. Hatalmas móka volt hárman együtt lakni, rengeteg kalanddal, mint például a konyha majdnem felgyújtása, illetve a bojleres kalandok és még sorolhatnám. Na ha valamikor háziassá váltam, akkor az ez a két év volt, mert két fiúval együtt lakni rákényszerít a dologra. Viszont lehet akármilyen jó is egy albérlet, a hátránya mindig sokkal több. Az ember simán elviseli, mert hát muszáj, de 6 év mások bútoraiban, mások által ugyanúgy lakott cuccok között, ezeréves használt elektronikai eszközökkel már egy kicsit kiábrándító tud lenni. Emellett nem lényegtelen szempont, hogy életem nagy vágyai közül már kipipálhattam a pécsi életet, a diplomát, már csak a saját lakás és a kutya maradt. :) Szerencsére elérkezett a pillanat és tavaly elkezdtünk lakást nézegetni. Elég sokáig válogattunk, próbálkoztunk, nézelődtünk, de nagyon ramaty volt a felhozatal. A jó lakásokat olyan gyorsan megvették, hogy mire észleltük a hirdetést és telefonáltunk, már el is kelt. Amikor már azt hittük, hogy minden sínen van, mert találtunk egy olyat, ami megfelelne az elvárásainknak, akkor az eladó olyan irreális árat kínált, hogy nem lehetett elfogadni. Aztán egy sokadik sikertelen lakásnézés után még beszélgettünk kicsit az ingatlanos sráccal, aki felkapta a fejét, amikor azt mondtam, hogy nem sok igényünk van, csak legyen erkély, 2 szoba és ne legyen borzalmas állapotban. Erre ő azt mondta, hogy van egy új ilyen 7. emeleti eladó lakás. Na itt én kaptam fel a fejem, mert leginkább a 7. emeletre szerettem volna költözni. (Nem vészesen magas, hogy szédüljek, de az utcáról már nem néznek bele az arcomba.) El is küldte a hirdetést, még azon a héten megnéztük első jelentkezőként. Amint beléptünk tudtam, hogy ez kell nekünk. Pontosan az a panel elrendezés, amit a legideálisabbnak tartok és titkon reméltem, hogy sikerül egy ilyen lakást elcsípnünk. Az állapota elsőre úgy tűnt, hogy tök jó, de ettől függetlenül ráfér egy jó nagy felújítás. Viszont a fürdő tök normális állapotban van, az még kibír 1-2 évet, és majd akkor újítjuk. Na és a legjobb extrák: új nyílászárók és légkondi. Főnyeremény. Mindjárt kértünk egy újabb nézelődési időpontot hétvégére, hogy a szüleim is megnézhessék, mert természetesen meg kell említeni, hogy nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Szerencsére nekik is tetszett és mondtuk is, hogy vesszük-visszük nincs mese.

Így a karácsonyfa alatt megtaláltuk a jelképes csokikulcsunk, aminél klasszabb ajándékunk sosem volt. Majd január 5-én beléphettünk a saját lakásunkba is. Amit még nem említettem, hogy volt egy kis szépséghiba a történetben. Az albérlet tulaja könnyes búcsút szeretett volna venni tőlünk minél hamarabb, hogy a gyerkőcük beköltözhessen. Kialkudtam egy februári költözést, de így is durvának tűnt a helyzet. Nem egészen egy hónapunk volt összepakolni az albérlet (nekem a 6 és fél év során felgyűlt, barátomnak 2 év alatt összehordott holmit), kitakarítani az albit, mert mégiscsak úgy illik átadni, hogy amit tudunk megteszünk, illetve felújítani a lakást: beépített szekrények és itt hagyott bútorok eltüntetése, PVC padló felszedése mindenhol, tapéta leszedése mindkét szobában, ajtó begipszkartonozása, cső eltűntetése, konyha ajtó leszedése, csempe leverése, padloponozás, laminált padló lerakás, járólap az előszobába és a konyhába és csempe a konyhába, wc csere, cső csere, festés. Nagy vonalakban azt hiszem ennyi teendő várt ránk kicsit több, mint 3 hét alatt. Szerencsére barátom apukája mindenben segítségünkre volt, sőt az egész család kivette a részét abban, amiben tudott, barátok szintúgy. Nélkülük nem ment volna… Volt idegeskedés bőven, fáradság extra mértékben, de a nap végén kiülni a saját erkélyünkre nézni a naplementét kárpótolt. Végül is nagyjából az SOS felújításokat megcsináltuk, utána egy ideig teljes nomád élet, egy matracon aludtunk a nappali padlóján dobozokkal és táskákkal körülvéve. Vicces volt, de utána a főbb bútorok elég hamar meglettek és kényelmesebbé vált a lakás. A nagy újítás, rendezkedés után kicsit megállt a lendület. Jó pár bútorral sokat vártunk, volt, amit sokára találtunk csak meg, van, amit addig nem szerelünk fel, amíg nem lesz meg egy még hiányzó, hogy ahhoz igazíthassuk. Így jelenleg úgy állunk, hogy a hálószobánkban majdnem minden teljesen kész van. Igazság szerint csak egy lila éjjelilámpa hiányzik és egy kosár, amiben a plüsiket tudom tárolni. A nappaliban lesz még egy nagy könyvespolc, kisebb polcok, de amúgy már ott is kényelmesen elvagyunk. Ami még nagyon hiányzik az a konyha és az előszobabútor. Ha minden igaz az előbbi bármelyik nap megjöhet, utóbbi pedig csak arra vár, hogy kiválasszuk végre. Mondom kicsit megrekedtünk most, hogy már lakályosan elvagyunk. Viszont nem szaporítanám a szót azokra, amik még nincsenek meg, mert majd szeretném bemutatni, ha végre valaha meglesznek. Arra gondoltam, hogy megmutatnék pár előtte-közben-utána fotót. Nagyon büszke vagyok rá, még ha nem is tökéletes, de miénk és teljesen minket tükröz.

Hálószoba - előtte

Hálószoba - utána

Nappali - előtte

Nappali - utána

Konyha, előszoba - előtte

Konyha, előszoba - utána

Hát körülbelül itt tartunk most jelenleg. Elég eseménydús nyarat tudhatunk magunk mögött, de úgy reméljük augusztusra kicsit szabadabbak leszünk és visszatérünk a lakás bútorozásához, csinosítgatásához.

Folyt. köv....