Mikor tavaly megláttam az új megjelenések közt, egyből beleszerettem a borítójába. Elolvastam a fülszöveget és elég érdekesnek tűnt, még ha nem is feltétlen az én stílusom. Valamiért lekéstem az előrendelésről, de utána rákerült az elsődleges kívánságlistámra, onnan a karácsonyira, végül be is került a karácsonyfa alá. :) Élőben még gyönyörűbb a fényes mintákkal. Ő is lett az első kiválasztott Karácsony után, egy hét alatt körülbelül el is olvastam. Nehezen tudtam eldönteni mit is írjak róla, de most elkészült a bejegyzés...

Bár már említettem a csoda szép borítót, mégis ezzel kezdeném az értékelést. Ritka az a fajta borító, amit száz közül is ki lehet szúrni. Egyedi, nem kevés és nem is sok, a színek pedig fantasztikusan illenek az egészhez. A képen látható rikító szöveges rész élőben sokkal kellemesebb árnyalatú, inkább zöldes. Nem vagyok nagy keménytábla rajongó, de ez kényelmesen olvasható, csak kicsit nehéz. A cím pedig csillagos ötös. Tulajdonképpen mindent elmond. Erről szól a könyv. Se többről, se kevesebbről. 

A könyv felépítése roppant ötletes, tulajdonképpen levelekből, naplókból, adminisztrációból származó részleteket kapunk sok szemszögből, így áll össze az egész. Sokkal érdekesebb és jópofább volt így olvasni a történetet, mint egy unalmas narrációval. Egy-egy szereplő írásait kifejezetten kedveltem, például Rebecca naplórészleteit. A levelek egyetlen hátránya az, hogy ezek az oldalak illusztráltak, nem kevés fekete felülettel és egészen maszatolnak. Először nem is értettem mitől vannak benne foltok itt-ott, aztán észrevettem, hogy az ujjaimmal maszatolom ahogy tartom a könyvet. 

Sok igazán különböző karaktert sorakoztat fel és ezt fokozza az is, hogy többjük különböző korokban él. Mint a legtöbb könyvben, itt is a főszereplőt tartottam a legunalmasabbnak. Kedvenceim Rebecca és a múltban élő boszorkányok lettek. De nincs mit tagadni, szurkoltam mindenkinek, izgultam mindenkiért. Szerethetőek és megnyerőek a karakterek.

Ami néha kicsit a kedvemet szegte az volt, hogy a régebbi korokból íródott levelek nyelvezete nagyon régies (nyilván...). Érthető és nem nehezíti az olvasást, viszont én nem kedvelem, így néha kicsit daráltam a sorokat, hogy haladjunk a jobb részekhez. A másik ami kicsit kedvem szegte az pont az, ami igazán érdekessé teszi a könyvet. Nem csípem a régi korokban játszódó történeteket. Nagyon jövő fanatikus vagyok. Viszont az, hogy a fejlett korban fizika felhasználásával, megmagyarázásával élesztik fel a varázslatot, ezzel az időutazást, az valami elképesztő. És mindennek semmi varázsa sem lenne, ha nem csöppennénk az időutazás során át régi korokba is. Szóval attól, hogy én nem voltam felhőtlenül boldog miközben olvastam a könyvet, attól még sokaknak hibátlan lehet. Amúgy mentségemre szóljon, hogy a fülszövegből nem feltétlen sejthettem, hogy ez ilyen lesz. Ami még kevésbé tetszett, azok az áthúzások voltak. Levélformátum miatt rengetegszer áthúzza az író, majd egy jobb kifejezést használ, ami tényleg kifejezetten jól illusztrál egy valós levelet, de baromira tördeli az olvasást. Engem legalábbis zavar.

Mint a fent leírtakból kiderül rettentő vegyesek az érzéseim és kb. az egyik véleményem üti a másikat. Nagyon megnyerőnek tartom a levél/dokumentum formátumot, mégis az azzal kapcsolatos dolgok zavarnak. Elképesztő a történet és amilyen köntösbe bújtatták, mégis rontott az olvasási élményemen a régies nyelvezet. Ezek miatt halogattam a bejegyzés megírását, mert éreztem, hogy nem tudok egy összeszedett véleményt írni róla. Összességében rengeteg tüske maradt bennem, mégis élveztem az olvasását és faltam a lapokat. Bár mint említettem a cím pontosan megmutatja, hogy a D.O.D.O. szervezet kialakulásának, életének és végül bukásának történetét írja le, de én olvasás közben egy pillanatig sem tudtam, hogy mi lesz a következő lépés és mi lesz a sztori vége. Végig fenntartotta az érdeklődésemet és élveztem, hogy lapról lapra többet tudunk meg és körvonalazódik a történet. Valószínűleg csak az ízlésem miatt, de csak 4 pontot adok rá az 5-ből. Viszont bevallom, hogy 5-öst érdemelne, mert ritkán olvasok ilyen igényesen összerakott történetet, ráadásul ilyen gyönyörű borítóval.

A történelem önmagában nem gonosz, még ha egyes szereplői gonoszak is.

Az utólagos bölcsesség a leglehangolóbb tudomány…

Megkérdezém tőle, boldog-é az asszonyállat, s azt felelé, nem különöst, de ez (őszerinte) inkább amiatt van, hogy az magyarok népébűl való, mely búsuló fajta.

A borítókép és az információk a könyv Moly-os adatlapjáról származnak.