Minden, ami érdekel, eszembe jut vagy történik velem.

Mizu velem...

Mizu velem...

2009 vs 2019

Egy kis visszatekintés...

2019. január 19. - kovacs.netti

2009-2019.jpg

Amióta felszaporodtak a 2009 vs 2019 képek, posztok, cikkek, azóta én is gondolkodom rajta, hogy keresek egy régi képet és feltöltöm. Ma rá is szántam magam, előkerestem a 2009-es képes CD-ket és egészen alaposan végignéztem. Rettentő sokat röhögtem, körbe is küldtem jó pár képet a barátaimnak. Végül azért erre a képre esett a választásom, mert ez egészen sokáig profilképem volt az éppen aktuális közösségi oldalakon. Eszembe jutott sok emlék és a kihívás miatt akarva-akaratlanul összehasonlítgattam a jelenlegi életemmel a dolgokat. Furcsa belegondolni mennyire sok minden változott, pedig nem is tűnik úgy, hogy régen lett volna. Emellett pedig annyi minden van, ami fixen megmaradt. Összeszedem ebben a bejegyzésben, amik így hirtelen eszembe jutottak.

Külsőleg azt hiszem nem változtam túl sokat. 2009-ben már éppen nem kézilabdáztam, és azóta sem, ez nyilván kilókban meglátszik, de ez is ingadozott a 10 év folyamán állandóan. A hajamat sosem festettem be és minden évben levágatom ugyanakkorára, aztán visszanő, aztán kezdődik elölről. Így az se változott. De valami oknál fogva az utóbbi években sötét barna lett. Nem csak a kép csal, 2009-ben tényleg világos barna hajam volt, most meg egészen sötét. Már Anya is többször megjegyezte... Tök érdekes. Ezeken felül került a szemem alá két tartós táska. Betudom a felnőttkornak és már megszoktam. :D Ami még különbség, hogy akkoriban még a szögletes köröm korszakomat éltem, most már nagyon nagyon sok éve kerek műkörmöt csináltatok. A legfontosabbat hagytam utoljára, lett egy tetkóm, hiszen 2019-ben a kiskutyám már csak így lehet velem. 

2009-ben Mohácson éltem a szüleimmel és a kiskutyámmal, most pedig a párommal Pécsen a saját kis lakásunkban. Ha már itt tartunk, 2009-ben még nem voltunk együtt Viktorral, most viszont már együtt élünk. :) Akkor a mohácsi gimiben jártam a harmadik évemet, most már PhD hallgató vagyok. Nyilván akkor nem dolgoztam, most már igen. Ebből kifolyólag akkor mindig tele voltam energiával és állandóan csinálni akartam valamit. Minden szabadidőmet kitöltöttem valamivel, rengeteget voltam a barátaimmal. Rengeteget voltam a szabadban. Most ennél sokkal lustább vagyok, viszont ami maradt, azok a barátok. Még mindig megvan a "Pajti" körünk és nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen régóta összetartó banda vagyunk. Eredetileg akartam ide tenni egy összeállítást, de a régi képek nem tudom mennyire nyilvánosságra hozhatók. :D 2019-ben pedig még nincs igazán nagy csoportképünk, a szilveszteriről sokan hiányoznak, így inkább ezt most hagyom. Majd jövőre.. :D Természetesen nem csak az újmohácsi banda maradt meg ennyi éven keresztül, Kriszti barátnőmet is meg kell említenem. 2009-ben már jó pár év barátságon túl voltunk, 2019-ben pedig már túl vagyunk az esküvőjén, ahol tanújaként állhattam mellette. :)

Hobbijaimra kitérve, akkoriban inkább aktívan töltöttem a szabadidőmet és egészen keveset olvastam, ez mostanra megváltozott. A filmeket pedig akkor is rajongva néztem, talán mostanában nem is töltök vele annyi időt, mint akkor. A zenehallgatás akkor is és most is állandó volt. Na de a bulizás... Ahogy végig bogarásztam a képeket rá kellett jöjjek, hogy nem csak úgy szépülnek az emlékek, hogy állandóan buliztunk, hanem tényleg. Fényképes bizonyítékok vannak rá... Minden hétvégén, előfordult, hogy egy hétvége alatt kétszer is. Nos, ez már nagyon nem így van. Pár havonta kerítünk sort bármilyen ilyen jellegű dologra, de szórakozóhelyen már nem is nagyon emlékszem mikor voltunk utoljára. Ez nagyon hiányzik, viszont inkább csak az emlék, mert valódi késztetést egyáltalán nem érzek rá. Akkor viszont még nem fesztiváloztam, most ha nem is annyit, mint pár éve, de például idén is meglátogatjuk a Strand Fesztivált.

2009-ben még jogosítványom sem volt, most viszont van egy már időközben kicsit megöregedett autócskánk, amit én mondjuk nem sokat használok, de mégis csak szuper, mert totál kényelmesen el tudok menni vele bevásárolni, ha befejeztem a bejegyzést. Amúgy pedig általában busszal közlekedek, illetve sétálva, ha nem kell cipekedni és fél óra sétatávon belül vagyunk. 2019-ben elsősorban bicajjal közlekedtem mindenhova, de ez nyilván Mohács adottságaiból adódik. Viszont akkor állandó bérletem volt a kompra, most viszont havonta egyszer-kétszer megyünk csak haza, akkor jegyet veszünk. Pedig imádtam a kis bérletemet. :)

2009-ben nem tudtam főzni. Bár ez ki se derült, mert nem is próbáltam. Ebben az évben pedig az egyik fontos hobbim. Akkoriban nagyon rendetlen és hanyag voltam, most egészen házias vagyok. Ez csak azért érdekes, mert ez is nagy váltás 10 év távlatában, hogy akkor Anya háztartása alá estem, most meg van sajátom. Ez mondjuk nem olyan jó buli. :D

Furcsa körbenézni is, a saját életünkön túlra. Érdekes visszagondolni ki mennyire fiatal volt akkor. Mi volt velük akkor és mi lett mostanra. Mennyire változott az aki körülvett minket. 

Valószínűleg még a végtelenségig lehetne folytatni az összehasonlítást, de bennem így különösebb agyalás nélkül ezek a dolgok merültek fel. Jó kis visszaemlékezés volt ez, főleg a képek miatt. Kellene ilyet minden évben tartani, és ajánlom mindenkinek, tök jó buli visszakukkantani kicsit!

süti beállítások módosítása