Húsvétra kaptam a könyvet barátom szüleitől és nagyon megörültem neki, mert már régóta kívánságlistát volt. Ennek ellenére könyvesboltban valahogy sosem találkoztam vele össze, eléggé meglepett a termete... :D 982 oldalas, nem egy rövid olvasmány, de emellett kis keskeny típusú könyv, úgyhogy tényleg olyan, mint egy tömzsi kis tégla. Viszont nagyon strapabíró is, nem tört meg a gerince pedig nem vigyáztam kifejezetten, inkább kényelmesen tartottam.
Egyelőre Joe Hilltől csak a Furcsa időjárást olvastam és nem is voltam teljesen elégedett, mert valahogy nem találtam az összhangot, de biztos voltam benne, hogy ez a könyv igazán az én ízlésem lesz. Nem is tévedtem... Tök jó rávezetés, spóra, világvége, társadalom széthullása és egy izgalmas történet, amibe tulajdonképpen bele volt rejtve még egy történt. Riasztóan sok oldalszáma ellenére egy másodpercig sem untam a könyvet és roppant gyorsan a végére értem...
Szerző: Joe Hill
Könyv címe: Spóra
Eredeti mű: Joe Hill: The Fireman
Fordító: Uram Tamás
Oldalak száma: 982
Borító: kartonált
Kiadás éve: 2017
Kiadó: Európa
ISBN: 9789634057031
Fülszöveg:
Mint Cormac McCarthy „Az út”-ja és a „The Walking Dead” tévésorozat, a „Spóra” is arra emlékeztet bennünket, hogy az emberre leselkedő legnagyobb veszély mindig a többi ember.
– Los Angeles Times
„A spóra egy bolygószintű T-limfocita. Megtámad bármilyen fertőzést, ami felborítja a természet egyensúlyát. És az aktuális fertőzés most éppen: az emberiség.”
Amerikában ismeretlen eredetű járvány tör ki: egy spóra hatására a betegeket aranyszínű és fekete foltok, tetoválásszerű „sárkánypikkelyek” kezdik ellepni, majd egyszer csak, hosszú idő után, felgyulladnak. A spontán öngyulladásra nincs ellenszer, akin megjelennek a foltok, az el fog égni.
A regény főhőse Harper, egy kórházi ápolónő, aki betegek százait látta elpusztulni, ezért megállapodnak a férjével, hogy ha megbetegszik, öngyilkos lesz. De amikor kiderül, hogy ő is megfertőződött, már terhes, és mindenképpen ki akarja hordani a magzatot, még mielőtt elégne, hiszen tudja, hogy sok esetben más fertőzött nők is ép, egészséges gyermeknek adtak életet.
Az általános összeomlás és káosz közepette Harper férjének elborul az elméje, magára hagyja az asszonyt, aki az életben maradásért folytatott küzdelmében mégsem marad egyedül: egy rejtélyes férfi, a Tűzoltó, aki szintén fertőzött, de képes megakadályozni az öngyulladást, és őrült igazságosztóként járja a vidéket, talán még idejében átadhatja Harpernek életmentő titkát…
SPOILER
Tulajdonképpen a fülszöveg nagyon jól felvázolja a lényeget. Adott egy spóra, ami szépen elterjed, az emberiség összeomlik, apokalipszis, egymás gyilkolászása, stb... A főszereplőt hamar meg is kedveltem és rá is hangolódtam erre az egészre, mert nagyon szépen építi fel a történetet az első pár száz oldal. Amiről viszont nem mesél az az, hogy az első pár száz oldal után kicsit szűkül a történet és kiderül, hogy nem is annyira túlélhetetlen ez a betegség, sőt teljesen más szemmel kell tekintenünk rá, mint hogy betegség lenne. Főszereplőnk egy túlélő kis községbe kerül, ami aztán állandó események hatására már inkább szektává alakul. És mire pislogunk kettőt, rájövünk, hogy alig van már vissza a könyvből. Érdekes felismerés volt, hogy a nagy emberiséget érintő világvége hangulat ugyan megvolt, hiszen ez volt az alapja és lényege, de a történet sokkal inkább szólt a kis elzárt közösségen belül alakuló szálról. Nagyon élveztem ezt! És tökéletesen összefonva a nagy egésszel, a könyv végére teljesen megismertük az emberiség is hova jutott, hogy próbálja túlélni a helyzetet. Egyszerűen hibátlan...
Hatalmas hiba lett volna kihagyni ezt a könyvet és mindenkinek azt tudom mondani, hogy álljon neki bátran! 5-ből 5 pontot kap tőlem.
Tulajdonképpen azt mondja, hogy a spóra egy bolygószintű T-limfocita. Megtámad bármilyen fertőzést, ami felborítja a természet egyensúlyát. És az aktuális fertőzés most éppen: az emberiség.
A halál és a romlás az emberi faj kedvenc ökoszisztémája. Sosem olvasott a baktériumról, ami vulkánokban tenyészik, a fortyogó magma peremén? Az vagyunk mi. Az emberiség egy kórokozó, amely a maga okozta katasztrófa peremén tenyészik.
Arra tanítanak bennünket, hogy a magántulajdonunkként gondoljunk a személyiségünkre. A neveltetésünknél fogva azt hisszük, hogy az összes gondolat és elképzelés és viszonyulás, ami azzá tesz, ami vagy, mind ott van elzárva az agyadban. Pedig a személyiséged nem csak abból áll amit önmagadról tudsz, hanem abból is, amit a többi ember tud rólad. Egy bizonyos személy vagy az anyáddal, és egy másik a szerelmeddel, és megint másik a gyermekeddel. Amennyire magadat megalkotod, ugyanúgy a többi ember is részt vesz a megalkotásodban – a készre csiszolásodban. És amikor elmégy, akiket itt hagysz, megtarthatják ugyanazt a részedet, ami mindig is az övék volt.
Magának se volna kedve belekezdeni a Trónok harcá-ba, ha bármelyik pillanatban lángra lobbanhatna. Van abban valami szörnyűségesen igazságtalan, hogy az ember meghal egy jó történet kellős közepén, és lemarad a végkifejletről. Persze azt hiszem, tulajdonképpen mind egy jó történet kellős közepén halunk meg. A saját történetünk közepén. Vagy a gyermekeink történetének közepén. Vagy az unokáinkénak a közepén. A halál nagy kitolás a sztorifüggőkkel.
A borítókép és az információk a könyv Moly-os adatlapjáról származnak.
