Egyetemi éveim alatt fedeztem fel a fesztiválok csodás világát és azóta törekedtem több helyre eljutni. Tulajdonképpen ezek a fesztiválok helyettesítették a nyaralásokat, mivel azok sosem vonzottak igazán. Tökéletes felszabadulást, kikapcsolódást jelentenek számomra. Mikor felkerül a kezemre a karszalag és belépek a fesztivál helyszínére, elkap a varázsa és elfelejtetek minden vackot, ami a hétköznapokban nyomaszt. Az idő elteltével sikerült több fesztiválon járnom, volt olyan év, mikor három különbözőre is eljutottam, viszont az utóbbi években sajna csökkent a számuk. Egyrészt telnek az évek, egyre kevesebb az energiánk és nyitunk az aktív nyaralások felé, meg hát a tavalyi lakásvásárlás és berendezés sokat kivett belőlünk. Viszont az egy év kihagyás után idén meglátogattunk egy fesztivált, ismét a Strand Fesztiválon jártunk.
Idén látogattuk meg harmadszor, de a korábbi látogatásaink óta sokat fejlődött. Talán akkor voltunk korábban itt, mikor a második és harmadik alkalommal rendezték meg. Szuper szervezés volt akkor is, nem panaszkodnék, de azért még bőven gyerekcipőben járt. Azóta körülbelül négy év telt el és úgy látszik szépen fejlesztgették. Talán a leglátványosabb változás az magának a fesztivál helyszínének a díszítésében, környezet kialakításában tűnik fel. Mindenhol lámpácskák, táblák, és mindenféle díszítő elem. Konkrétan nem lehetett két métert úgy elsétálni, hogy ne fedezett volna fel valami érdekességet.
Amiben még nagyon pozitív változást figyeltem meg, az az ülőhelyek mennyiségének a növelése volt. Szerintem ez egy igazán fontos része a fesztiváloknak és sok helyen nem fektetnek rá nagy hangsúlyt. Ha az ember végig bulizza a koncerteket, akkor hamar kifáradhat, megfájdulhat a lába és igényli a pihenőhelyet. Ha csak nézelődni megy, belehallgatni egy-egy koncertbe, akkor végképp nincs kedve órákon át ácsorogni, szóval kell az ülőhely. Ha esik az eső, vagy csak szimplán nedvesebb vagy hűvösebb az időjárás, akkor már értelemszerűen nem tud az ember földre, fűre leülni, szintén szükséges az ülőhely. Na és itt ez most nagyon nagyon rendben volt. Tényleg le a kalappal a szervezők előtt. A kedvencünk az autógumis ülőkés placc volt a Balaton parton, közvetlenül a bejárat mögött.
Pozitívumként hoznám fel, hogy második nap lelocsolták az egész területet, ami nagy jó ötlet volt, mert első este után nem volt egy négyzetcentiméter sem rajtunk, ahol ne állt volna vastagon a por. Szerencsére a nagy terület és sok program hatására nem volt olyan borzasztó nagy tömeg, még a WC-k is reális időn belül elérhetőek voltak. Mindezek ellenére rá kellett jöjjek, hogy ez a Strand Fesztivál, ez nem feltétlen az én fesztiválom, de erről később. Ami miatt idén is ezt választottuk, az a Balaton és végre sok-sok év után az időjárás kegyes volt hozzánk.
Nos akkor jöjjenek a negatívumok… Bár említettem, hogy viszonylag reális idő alatt WC-hez lehetett jutni, ez még jobb lett volna, ha esetleg kinyitották volna őket. Konkrétan a WC-k 50%-a le volt zárva. Bizonyos toitoi kupacok egy az egyben, néhol csak a fele. A konténeres WC-k közül is jó pár zárva volt. Utolsó napon egy olyan konténeresnél álltunk sorba, ahol mindössze kettő darab volt nyitva. Mivel belátni alul, ezért láttuk, hogy szó nincs arról, hogy elromlott, dugulás van, óriási a retek vagy akármi, ezért inkább rázárják (meg valljuk be ezzel sosem foglalkoznak a fesztivál forgatagban), szimplán valami oknál fogva zárva volt. Elképzelhetőnek tartom, hogy esetleg korábbi napokon elromlott, de egy ilyen kaliberű fesztiválnál (és viszonylag drága jegy/bérletárak mellett) elvárnám, hogy a leszerződött cég munkatársai a probléma észlelése után kifáradjanak és orvosolják a problémát. A toitoi meg nem igazán értem hogyan hibásodhatna meg, szóval az egy külön rejtély… Még a helyszínen dolgozóknak sem tarthatták fenn, mivel szemmel láthatóan ezeket nem használta senki. Más okot pedig amiért zárva volt, el sem tudok képzelni. Szóval ez szerintem elég gáz volt, de még így is tűrhető volt a helyzet.
Amivel még problémám volt az a sör és a pohár. Nem vagyok túl válogatós sör márkákat illetően, főleg nem egy fesztiválon, ahol úgyis úgy kapom meg, hogy nincs benne egy darab buborék sem, de azért a Borsodi az egy olyan sör, ami helyett szívesebben iszok mást. Na és a poharak… A tartós pohár rendben van, viszont a korábbi Strand fesztjeink alkalmával olyan poharat kaptunk, aminek volt fogantyúja, így kényelmesen lehet fogni a tömegben, akár ugrálás közben, nehezebben verték ki a kezünkből és üresen a naci övtartójába is lehetett akasztani. Na most nem volt fogóka, de mellé még vékonyított is volt a pohár. (A szokásos fesztivál korsók sovány változata.) Hát valami tragikus. Egészen sok sör került a földre, mert egyszerűen nem volt praktikus és borult ha kellett, ha nem. Ez egy igazán értelmetlen változtatás és ha más fesztiválokon is ilyen vékony pohárba kapjuk majd az italt, akkor lehet lemondok az alkoholfogyasztásról és csak üdítőt fogok inni. Ami nem csak számomra rossz hír, de a szervezőknek is, mert egy üdcsivel elvagyok egész este, a sör pedig pillanatok alatt megitatja magát… Volt egy olyan újítás is, hogy ha nem tartottál igényt a poharadra, akkor a pultban visszaválthattad kis zsetonra. Ha pedig legközelebb kellett pohár, akkor nem kellett újat venned, hanem a zsetonkáért cserébe kaptál egyet. A környezetvédelem, pohárfelhasználás csökkentés miatt ez egy nagy piros pont, csak éppen szerintem semmi haszna. Egy fesztiválon sokkal többen vannak állapotban, mint akik nem, szóval egy zsetont őrizgetni akár még nagy kihívás is lehet, illetve senkit sem tart attól vissza, hogy szétdobálja a poharakat, ha épp úgy érzi, hogy zavarja. Azt viszont eltörölték, aminek haszna volt, hogy vissza tudtad váltani a poharadat (jelen szituban akár a zsetont) készpénzre. Ez azért volt jó, mert egyrészt az ember jobban őrizte a poharát, ha visszakapja majd az árát, másrészt az emberek gyűjtötték a széthagyott poharakat, főleg fesztivál végén, amikor már esetleg kellett egy kis kp pótlás. Persze gondolom ez a fesztiválnak kevésbé kifizetődő, mint zsetonokat osztogatni. Szóval nincs ezzel baj, hogy újítgatnak a környezettudatosság jegyében, csak célszerű lenne használhatóan tenni.
Nagyon finomakat ettünk, viszont az ételfelhozatal leginkább burgerekre korlátozódott. Jó nyilván volt a szokásos pékárus, pizzás, hotdogos részleg. Pozitívum, hogy volt Kolbice is, ami örök kedvenc. Szóval nem azt mondom, hogy semmi más nem volt, de az kajások szerintem 80%-a burgeres volt. Ez szerintem kicsit túlzás. Például roppantul hiányoltam pastás standot, pedig szinte minden fesztiválon van. De az is lehet, hogy én voltam csak béna és nem találtam hol árultak tésztát… Viszont tény, ami tény, nagyon igényes hamburgereseket vonultattak fel a fesztiválon, szuper finomak voltak, amiket kóstoltunk.
Ezeken felül a szervezés egyébként kifogástalan volt. Tényleg egy igényes és élményszerzési lehetőségekkel teli fesztivál volt. Az óriáskereket iszonyúan bánom, hogy kihagytuk, meg azt is, hogy nem fotózgattam többet, mert gyönyörű volt a környezet. Akinek ez a zenei vonal a zsánere az nem igazán nyúlhat mellé ezzel a fesztivállal. Miután lezajlott már nem is fájt annyira a korábbi vélemény alapján túlárazott jegy, mert igazából tényleg magas volt a színvonal.
És akkor most értünk oda, hogy miért is nem nyerte el teljesen a tetszésem a fesztivál. Sajnos túlságosan is azokra a külföldi előadókra épül, akiket sztárfellépőként prezentálnak. Lásd: John Newman, Jonas Blue, Bastille, Jason Derulo, Dimitri Vegas & Like Mike, stb… Nos én nem igazán hallgatok ilyesmit, de például ha Bastille számot hallok a rádióban, nem vagyok rest elkapcsolni. John Newmant volt szerencsénk a korábbi Strand Feszteken már meghallgatni és valami borzalom előadó. Aláírom, jó énekes, a stúdió felvételek szuperek, őt még kedveltem is ha hallottam a rádióban, de mint előadó nálam totál csődöt mondott. Ennek okán idén messziről elkerültük már. A fent felsorolt előadók közül csak a Jason Derulo koncerten kellett részt vennem. Na ő legalább jó előadó, de továbbra sem az a világ, ami nekem való. Ja meg a Steve Aoki, akit rendesen vártam, mert hát mégiscsak jó kell, hogy legyen, de basszus még életembe nem bosszantott fel buli, viszont ez most igen… Utolsó nap, rápihentem, rákészültem, bulikázás, szuper lesz, erre jött ez az ember. Konkrétan elvette a kedvem és utána haza is mentünk. A roppant „igényes” szettjének lássuk egy percét: 20 másodperc pofázás, 30 másodperc rádiózene, valami ami most épp nagyon trendi, vagy valami ami retro és egyszer trendi volt, majd marad kb. 10 másodperc zúzda, ami egyrészt szerintem a legkisebb mértékben sem illik a rádiózenéhez, másrészt meg lófütty azoknak, akik szeretik a zúzdát és tombolnának, mint én, mert mire belelendülne az ember vége és kezdődik elölről a pofázás… Szóval én komolyan mondom ilyen borzalmas koncerten még soha életemben nem voltam. Viszont persze ez az én egyéni problémám, sokaknak tetszett. Természetesen a fesztivál felvonultatta a szokásos magyar előadókat, akiket viszont egy két kivétellel szeretek, hallgatok, miattuk megyek fesztiválra, de mivel nagyrészt a külföldi sztárfellépők kapják a fő műsoridőt, emiatt elcsúsznak későbbre vagy korábbra. És mivel mi sosem sátrazunk és sosem sikerült a fesztivál arcában szállást találnunk, általában a délutáni programok miatt csúszik az indulás és csak este érünk be. Szóval veszett fejsze nyele. Nem beszélve arról, hogy szinte nulla magyar hiphop előadót vonultat fel a fesztivál. Na jó a nulla az túlzás, de roppant kicsi volt a felhozatal. Mi pedig barátommal leginkább arra vagyunk ráállva, szóval ezerszer jobban megéri elmenni egy EFOTT-ra, vagy akár egy kis East Fesztre, ahol képesek több színét mutatni a magyar zenevilágnak – nem csak hiphop és rap vonalon, hanem rock, retro, miegymás, mindenki megtalálja, ami neki tetszik. Ha kellene választani egyet, amit a legjobban élveztem a fesztiválon, akkor a Pixa és barátai műsor keretében zajló AK26 koncertet mondanám. A többiek nem igazán élvezték, de hát én giga nagy fan vagyok, úgyhogy nekem nagy élmény volt. Amiben még jó szokott lenni a Strand Feszt, hogy éjjelenként szuper DJ-ket állítanak a pultba és az ember lánya el tud csípni egy jó kis dnb vagy dubstep partit. Elméletileg most is voltak jó kis DJ-k, de sajnos azokból is kimaradtam betegség okán. Száz szónak is egy a vége, sajnos erről nem a fesztivál tehet, hanem én magam, de egyszerűen én ezt a fesztivált közel sem tudom úgy élvezni, mint például a fent említetteket. Én hibám, minek megyek akkor ide. Én hibám az is, hogy kihagytam jó pár olyan előadót, akik viszont az én stílusom. Leginkább az utolsó napot bánom, amikor én nagyon lelkes voltam, sikerült nagyvonalakban összeszedni magam a betegségből és konkrétan nagyon hamar elkészültem és vártam, de mindenki aludt. Aztán csak este mentünk be, ahol az a szerencsétlen Aoki elvette az életkedvemet is, úgyhogy nem is voltam hajlandó már máshoz, mint hazamenni. Szóval nagyon kár ezért a fesztiválért, mert egy év kihagyás után jobb lett volna nagyobbat bulizni, de ez most így alakult.
Ami pedig még egy nagy bélyeget nyomott az egészre az ugyebár a betegségem. Szerencsére első nap még szuperül voltam, tomboltam egy jó nagyot, de az állandó légkondizás megtette hatását és második napra elég brutál beteg lettem, ami szépen végig is kísérte az egész fesztivált, nyaralást (majd kitartott még - egy hét ágyban fekvés, majd maradt a köhögés és orrfújás a mai napig, így 4-5 hét távlatában is). Próbáltam sokat pihenni és iszonyú kitartó lenni, szerintem egész jól sikerült, kifelé annyira nem is mutattam, de hát értelemszerűen beteg voltam és gyenge, ezen nincs mit szépíteni, közel sem tudtam olyan hozzáállással fesztiválozni, mint szerettem volna. Úgyhogy ez sem segített hozzá ahhoz, hogy a legtöbbet, legjobbat kihozzam a fesztiválból, de ezzel a bejegyzéssel el is engedem a bosszúságomat, ami azóta rág emiatt.
Fesztivál élményen felül viszont nyaralásnak nem volt rossz. Mivel az apartmanban állandóan ment a légkondi, ezért a nyaralás nagy részére kiköltöztem a nyugati fekvésű teraszunkra és napoztam. Emiatt magamhoz képest egész barna lettem és az hagyján, hogy kiolvastam a könyvem, de még újra is kellett kezdenem, mert nem számítottam rá, hogy ennyi időm lesz és nem vittem többet. Voltunk vízibiciklizni is és azt hiszem minden nap fürödtünk a Balatonban is, úgyhogy nyaralásnak tényleg rendben volt.
A tanulság, amit levontam, hogy ezentúl semmi más alapján nem választok fesztivált, mint a fellépők. Értem ezalatt azt, hogy nem fog érdekelni, ha akár a legdrágább jegyvásárlási időszakban kell megvenni a jegyet, amikor már kiderülnek a fellépők, nem számít, hogy mennyibe fog kerülni. Sajnos már kinőttem abból, hogy minden mindegy csak buli legyen. Igazán fontos, hogy milyen buli. Az idei Strand Feszt meg lett, amilyen lett és mint írtam nem a fesztivál tehet róla, mert biztos vagyok benne, hogy akiknek felléptek a kedvenc előadói, vagy kicsit több időt töltött a fesztivál területén és elcsípett mindent, amit szeretett volna, az biztos hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodott, mert szuper igényes fesztivál.
Köszönöm a képeket a fesztivál bandának, mert csak saját fotókból nem tudtam volna ilyen színes bejegyzést összehozni. :)