A Vörös lázadás sorozat már olyan régóta kívánságlistán volt, hogy arra sem emlékeztem miről fog szólni. Nagy szerencsémre belefutottam egy Agave akcióba, ahol fél áron meg tudtam vásárolni az eddig megjelent köteteket, szóval nem lehetett otthagyni. Tényleg régóta vártam már, hogy meglegyen ez a sorozat, úgyhogy nem is vártam sokat, egyből belekezdtem az első részbe. Az éhezők viadalához hasonlítgatták, nyilván címkékből is kiderült, hogy egy ifjúsági disztópiáról lesz szó, azokat meg csípem, viszont pont annyi ilyen sorozatot olvastam már, hogy tudjam sokszor szórakoztatóak, de totál felejthetőek. Eddig Az éhezők viadala és a Részelegesek trilógiákon kívül még nem találtam ebben a kategóriában olyat, amit igazán a szívembe zártam volna. Na de úgy fest, hogy most kibővül ez a lista. Pár nap alatt elolvastam a Vörös lázadást és mondhatjuk, hogy rákattantam. Este úgy feküdtem le, hogy ezen kattogott az agyam, reggel ugyanúgy keltem, majd melóban is azon agyaltam, hogy haza kellene már menni, hogy folytathassam. Azt nem mondom, hogy ritkán vált ki könyv ilyet belőlem, mert az jó nagy hazugság lenne, viszont egyáltalán nem erre a kategóriára, műfajra jellemző. Mégis annyira szuperül van kitalálva, annyira elgondolkodtat és mellette szórakoztat, hogy tényleg nem bírtam kiverni a fejemből. Na meg pár szempontból furcsának találtam a történetet, amik még mindig nem hagynak nyugodni.

SPOILER

Nem hazudik a fülszöveg, viszont úgy érzem, egyáltalán nem fedi le a könyv lényegét, vagy mondandóját. Még az alapszituációt sem. A könyv eleje kicsit kapkodós, egyből belecsapunk a lecsóba és nagyvonalakban megismerjük Darrowot a Pokolfúrót, családját és környezetét. Nem kap hatalmas hangsúlyt, nem ismerjük meg a részleteket, csak annyit, amennyit kell. Hogy ez így rendben van-e, azt még nem tudtam eldönteni. Az elején úgy éreztem, hogy ez kevés, kellene még némi információ, hogy elképzeljem ezt az egészet, értsem a struktúrát és a miérteket. Aztán ahogy haladtunk előre totálisan hidegen hagyott, mert nem kapott nagy hangsúlyt a dolog. Főszereplőnket kiemelik, egy lázadó irányba terelik, ő pedig kérdés nélkül sodródik az árral. Nyilván a magyarázat a gyász, a düh és a bosszúvágy, ami hajtja felesége elvesztése miatt. Mégis miután átjut a rostán és bekerül az Aranyak legjava közé, akik az uralkodó kaszt, megváltozik az egész könyv. Innentől kezdve élveztem igazán. Érdekes a világ, amit bemutat, hogy itt egyáltalán nem csak arról van szó, hogy semmibe veszik az alja színeket, velük történik a brutalitás, mint ahogy a hasonló témájú könyveknél megszokott. Az uralkodó szín a sajátjait sem kíméli és egy élet-halál harcra invitálja őket, mellyel nem titkolt céljuk a népesség szelekciója. Innentől kezdve egyáltalán nem érzem főszereplőnkben a kezdeti motivációt, teljesen asszimilálódva egy vérbeli Arany módjára cselekedve halad előre. Számtalanszor emlegeti a könyv a feleségét, éreztetve, hogy Darrow miatta harcol, de hogy őszinte legyek ezek csak üres szavaknak tűntek számomra. Feltételezem, hogy idővel meggyőz a történet, hogy ténylegesen a Vörösek érdekeit nézve történik minden. (Csak úgy megjegyzem, hogy a második könyv felénél járok már és még mindig nem győzött meg az író.) Igaz, hogy így számomra egészen más képet mutat a sztori (vagy összezavar, én se tudom), de az Intézetben töltött idő, ami tulajdonképpen a könyv nagy része, teljesen elvarázsolt. Nagyon izgalmas, nagyon hihető és roppant jó ötletnek tartom, hogy igazából az Aranyak célja ezzel az, hogy a legjobbak igenis éljék át a káosz, a harc, a küzdelem minden nehézségét ahhoz, hogy az egész birodalmat irányítani tudják. Van ebben logika. Kifejezetten eredetiek a szereplők. Nem egy-egy kiemelkedő alak tűnik fel a könyvben, hanem kifejezetten sok fontos szereplő van és mind nagyon különlegesek, a maguk módján szerethetőek függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív szerepet játszanak a történetben. Meglepő fordulat és csattanó is van, szóval nem untatott egy pillanatig sem.

Már jó pár napja befejeztem a könyvet, viszont nehezen tudtam összeszedni, hogy mit szeretnék leírni róla. Tulajdonképpen ez a mostani pillanatig sem állt össze bennem, hiszen egy szuper könyvet volt szerencsém elolvasni, lekötött, átvarázsolt egy másik világba, kedveltem a szereplőket és tényleg pozitív élmény volt. Mégis annyira összezavar egyelőre ez az egész, nem hihető teljesen az alapmotiváció, nem tudom mi kap nagy hangsúlyt a későbbiekben, mi nem. Mivel nagyon érdekelt a folytatás, már bőven a másodikat olvasom és nem tisztul a kép. Viszont ez egy hosszú sorozat, szóval van még bőven idő... Addig is olvasom őket serényen, mert roppantul érdekel a folytatás. Furcsasága ellenére a Vörös Lázadás 5-ből 5 pontot kap tőlem!

– Az életnél hatékonyabb iskolát még senkinek se sikerült kitalálni.

A borítókép és az információk a könyv Moly-os adatlapjáról származnak.