Görgetve a facebookot egy igen érdekes bejegyzést találtam ma. Bevallom őszintén nem erősségem a történelem, a bejegyzés alap dolgokra tér csak ki, amivel azért mindenki tisztában van, viszont ebben a kontextusban még nem olvastam, a turáni átokról pedig nem is voltak információim. Az internet szerint ez egy legenda, ami szerint a magyarok közötti viszálykodás egy ősi átok következménye, ami azt mondja ki, hogy a magyarok közt legyen széthúzás, ellenségeskedés.
Maga a bejegyzés, amit találtam egy 2013-as, viszont megosztásokon keresztül csak ma jutott el hozzám. A bejegyzést változtatások nélkül közlöm. Pontos eredetét nem tudom megjelölni, mert rágooglezva számos weboldalon megtalálható, de ha valaki rábukkan vagy magáénak érzi, nagyon szívesen megjelölöm forrásként. Mivel tényleg nem értek a témához így az esetleges tartalmi hibákért nem vállalnék felelősséget. Viszont én kifejezetten érdekesnek találtam és így teljesen laikusként ajánlanám elolvasásra...
A Turáni átok - Árulás – Esküszegés
A halott királyunknak, Szent Istvánnak, mint árulónak, ősi szokás szerint levágták a jobb kezét. Később a mumifikálódott kézből Róma (Vatikán) csinált ereklyét, így született a "szent jobb"!
„A nép amelyik elhagyja Istenét, azt a népet Istene is elhagyja.”
Miután Attila halála után fiai között nem volt győztes utód, némelyek hazamentek Szkitiába, Turániába, néhány ezer pedig magát a túlerő és az üldöztetés elől már nem hunnak, hanem székelynek nevező letelepedett és őrködött Székelyföldön, várva a Hunok (magyarok) visszajövetelét az erősítéssel.
A turáni népek közé eredetileg a következőket sorolták: török vagy türk népek, ujgorok, kazahok, oszmán-törökök, kipcsapok, szkiíták(szittyák), hunok (magyarok), avarok, mongolok, mandzsuk. A turáni-átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is hozzájuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ne lett volna saját hite.
A turáni-átok ősi magyar legenda, sokféle változata terjedt el, de mindegyikben közös az átok, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele. A magyarok közti széthúzás, ellenségeskedés 1000 éven át tartson. Más források szerint addig, amíg Hunnia (Magyarország) a római egyházat követi. Nézzük, hogy alakult ki az átok!
Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy „pogány” kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a kereszténységtől. A lélek, Isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb. mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított, ahogyan a kereszteléskor is a víz tisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr régen is minden létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is létezett.
Íme, az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Hiszen maga Isten neve, az ISTEN szó is két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: Istár, a vizek, a lélek és a termékenység istennőjének és Enlil, az ég, a föld és a világűr istenének nászából született a világ. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az élet, ezért mindenben Isten nyilatkozik meg… Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég keményen a magyarok az erőszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek, egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez a kereszt; a legősibb jelképek egyike, mely jóval Jézus megfeszítése előtt már használt volt, és amelyet a keresztény egyház felhasznált, félremagyarázott és kisajátított.
Az áruló István
Mindezzel Rómában a mindenkori pápa is tisztában volt. Egy mindjobban elferdített, félremagyarázott hit nevében szerveztek világbirodalmat, de nem számoltak a magyarokkal, az igaz hit őrzőivel, akik mindent jobban tudtak, mindent jobban csináltak, akik leleplezhették őket. Ezért kellett idegeneket a nyakukra ültetni, amit viszont csak a vallás nevében tehettek meg. Ráadásul szükségük volt egy belső emberre, egy olyan főúrra, aki a hatalomért sok mindenre képes. Ez volt Géza fejedelem és fia, Vajk (a későbbi István).
Az tény, hogy az un. "Etelközi vérszerződésben" szent esküvel fogadták a törzsfők a fejedelem szeniorátus szerinti öröklését. Ez a szeniorátus az a rendszer volt, mely szerint Álmos legidősebb sarja örökölte a vezérlő fejedelem tisztét. Ez Géza halála után egyértelműen Koppányt illette volna. Akkor meg hogyan jutott trónra Vajk (István), akit nem illetett volna a vérszerződésben fogadott eskü alapján a trón?
A válasz egyszerű, csak talán nem szalonképes kimondani. Árulással, pártütéssel, gyilkossággal. Idegen katonák segítségével. Ma úgy mondanánk véres puccsal, majd ebül szerzett hatalmának megszilárdítása érdekében véres leszámolással.
Géza Taksony fejedelem fia volt, és puccs nélkül aligha válhatott volna belőle is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem ő örökölte volna a hatalmat, hanem Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona. Később ugyanígy nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellett volna követnie őt a fejedelmek sorában. Hogy megerősítse magát posztján, szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak. Róma, hűbéresén I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem elpusztítja a régi magyar, hun rendet és a régi vallást, amely a pápai kereszténység és így Róma vesztét okozhatta volna. Az érdekek itt találkoztak.
Géza fiát, Vajkot német papok nevelték, és feleséget is a bajor uralkodóházból választott neki. Később vette fel az István nevet (István férfinév a görög Sztefanosz névből származik, közvetlenül az Istefán alakból. Jelentése: virágkoszorú, korona „koszorút viselő”, „megkoronázott”). Géza megszilárdította a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit rakta a népre. Az idegen papok partnert láttak benne a római kereszténység és a német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt sikeres agymosásnak vetették alá. Ő pedig elszakította a magyarságot keleti gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg és a teljes eredettörténetet, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is megragadta és felismerésre késztette. Olyannyira, hogy némely templomban magyar írást használtak, magyarul miséztek, és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze. Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez nem maradhatott ennyiben, ezért István király Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:
„…a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak… Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”
Ezt a náci Németországban könyvégetésnek nevezzük, és ma mindenki elítéli. A 10 dénáros jutalmat meg a III/III.-as ügynöki tevékenység vérdíjának mondanánk és megvetnénk.
István törvényei szó szerint elégítik a magyarság teljes eredettörténetét, azt hazudva a világnak, hogy a magyarság mindössze 1000 éves múlttal rendelkezik. Ilyen szörnyű teljes kúltúrát eltüntető gondolata legközelebb Adolf hitlernek volt. A képen náci könyvégetés.
Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket, történelmüket és eredetüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni-átok nem működik.
Vajk (István) idegen német katonákat csődít magyarhonba, majd a temérdek német katona szuronyán hatalomra emelkedik. Amikor Kádár ugyanezt megcsinálta orosz katonákkal a háta mögött egy ország gyűlölte meg. Az ugyanilyen áruló Istvánt meg 1000 év után hozsannázzuk. A magyarokat az idegen német haderő katonái polgárháborúba taszítják és mészárolják. Tetejébe idegen vallást kényszerítettek évezredes magyar vallás helyére. A felháborodott magyar törzsfőket, az ősi magyar vallás papságát, sőt saját családtagjait is legyilkoltató Vajk így lesz "dicsőséges" király. És nem utolsó sorban Vajk, a magyarság kulturális örökségét tűzzel-vassal írtatta, írásos emlékeiket az "új" hatalom egyszerűen megsemmisítette. Vajon nem átkozták joggal (Turáni-átok!) a pártütő, puccsista vezetőt és idegen német katonáit, idegen vallást terjesztő papjait, a magyar táltosok?
Egy biztos. Taksony majd fia Géza, után fia Vajk hármas szerepe alsóhangon is kétségesen dicsőséges. Gondolok itt arra, hogy nem jeleskedtek a magyarság kultúrájának, vallásának, esküvel fogadott szerződésének és eredet történetének megtartására és ápolására. Na persze felmerül a kérdés, vajon tetteikkel jót vagy rosszat cselekedtek a nemzet szempontjából? Emelkedni vagy süllyedni indult a magyar nemzet?
Vajkot, aki I. István király néven lett a magyarok királya az a Római pápa ültette a trónra bábként, akinek elődje I. Leo már Attila hadai előtt könyörgött, hogy Attila ne rombolja le Rómát. És olyan hadisarcot ígért Attilának, hogy az elvonult megkímélve a Nyugat-Római Birodalmat. Elsőként I. László rendelte el, hogy "Szent István napja, mint szent ünnep megtartasson". Augusztus 20.-át egyébként az 1083-as szentté avatáskor a pápa, VII. Gergely, jelölte ki. A király fehérvári sírjánál lezajlott szertartást követően, külön kultusz tárgyává vált jobb keze, amelyet teljes épségben sikerült megtalálni.
István halála után a magyarok, ősi magyar szokás szerint, mint árulónak levágták István kezét.
A halott királynak, mint árulónak, ősi szokás szerint levágták a jobb kezét. Később a mumifikálódott kézből Róma (Vatikán) csinált ereklyét, így született a "szent jobb"!
De mint tudjuk a történelemkönyveket mindig a győztesek írják, és így lesznek az árulókból szentek. Így lett a magyarság eredettörténete, ősisége, büszkesége eltörölve a germánok és a római pápaság által.
Nem szeretnénk Vajk (Szt. István) szerepét egyoldalúan minősíteni. Pusztán szerettük volna bemutatni, hogy ez a rendelet akár lehetett is a kezdete a magyar balsorsnak, más néven a kulturális, és hitéleti (spirituális) alámerülésnek. Illetve szerettem volna rávilágítani arra is, hogy esetleg lehetett alapja és kiváltója az un. "Turáni-átoknak".
A legyilkolt több ezer magyar főpap (gyógyító és történet-író Sámán és Táltos) akik mellékesen őrzői voltak felbecsülhetetlen értékű több ezer éves iratoknak (a magyarság eredet történetének) látva ősi rovásírással írott könyveik elégetését, társaik tömeges kivégzését, a főurak (törzsfők, a Gyula és a magyar vezérek) legyilkolását érthető módon akár átkozhatták is azt, aki ezt a gyalázatot végrehajtotta. Hangsúlyozom mindezt idegen német katonák és idegen papok vezetésével. Nem hisszük, hogy el kell kendőzni azt, hogy nézhető Vajk (Szt. István) hatalomra jutása és ténykedése úgy is, hogy ez volt az az idő, amikor nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket, viselkedés kódexüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok nem több, mint mítosz.
Ha csupán a tényekből indulunk ki, akkor különös képet kapunk. A tények ugyanis azt mutatják, hogy a magyarság (hunság) évezredek óta létezett, amikor Szent István tette, amit tett. És Szent István után nem telt bele pár száz év és a tatár megsemmisítette a magyar államot. Majd röviddel utána a török. Nem sokra rá a Habsburg. Majd az orosz. Ami tény, a magyarság elsatnyult, elkényelmesedett, sorra veszíti háborúit. Erkölcsét, önbizalmát, területeit, büszkeségét.
Úgy tűnik, mintha Isten elhagyta volna népét...
Azt, hogy Szent István igyekezett kiszolgálni a nyugatot az tény. Az is tény, hogy a magyarok régi hitét kiírtatta, s az új vallást tűzzel-vassal terjesztette. Az egyház szereti is Szent Istvánt. Érthető. Ám adott-e nemzetének sikert és szerencsét az István által tűzzel-vassal nemzetére kényszerített új vallás? Az új vallás sikeres nemzetet, legendás katonai erőt generált-e a korábban régi hitével fergeteges erővel rendelkező magyarságnak?
Vajon eretnek dolog lenne-e azt a kérdést feltenni, hogy a hőn vágyott nyugat jeleskedett-e a történelem során a magyarság megsegítésében?
Eretnek dolog lenne rákérdezni, hogy hol volt a nyugat, amikor jött a tatár? És, hol volt, mikor jött a török? Na, és amikor itt felejtette magát a Habsburg? Hogy a nyugat hogyan képviselt minket Jaltában? És Trianonban? És hol voltak 1956-ban? Vagy épp érdekes kérdés lenne, hogy ma miben segít nekünk az IMF vagy az EU? A be vagy a kihordásban?
Ismétli magát a történelem
Napjaink közéleti állapota aligha szorul bővebb bemutatásra, hiszen nyilvánvaló, hogy vezető magyar politikusok törekednek az ország, a nemzet kettészakítására. És még csak azt se mondhatjuk, hogy új jelenség ez a hazai politikai életben; elég belelapoznunk a történelemkönyvekbe, hogy hasonló helyzetek tucatjaival találkozzunk… A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgölik az orrunk alá, hogy a magyarok ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy azért veszítettünk, mert az ország vezetői (sőt, egy-egy hadseregünk vezérkari tisztjei is) ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították. Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, ahol Szapolyai „lekéste” a csatát, mert ő akart a király lenni és azt akarta, hogy II. Lajos meghaljon. Nem érdekelte az ország csak a saját hatalma. A Rákóczi-szabadságharc bukásához, is széthúzásunk vezetett, mert már a koncon marakodok úr és jobbágy, míg eközben a labanc győzedelmeskedett. 1849-ban Kossuth „elfelejtette” megadni a nemzetiségeknek a jogokat, úgy bánt velük, mint velünk a Habsburgok. A nemzet széthúzása vezetett ahhoz is, hogy vesztesen kerültünk ki az első és második világháborúból, de még az 56-os forradalom is ezért bukott el. Hogy van az, ha bármit is mond a kormány az rögtön mást, gyökeresen ellenkező véleményen van? Mi ez a megosztás, széthúzás. Miért oszt meg Orbán Viktor? Miért hazudik Gyurcsány? Tényleg, még most is hat az átok? Vagy csak egy legenda?
Bár elég hosszú így is ez a bejegyzés, egyik kedvenc versemet még azért idetenném...
A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.
Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.
Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,
Mit vétettél, hogy így elhagytanak,
Hogy isten, ördög, minden ellened van,
És életed fáján pusztítanak?
S dühös kezekkel kik tépik leginkább
Gazúl, őrülten a zöld ágakat?
Azok, kik eddig e fa árnyékában
Pihentek hosszu századok alatt.
Te rác, te horvát, német, tót, oláhság,
Mit marjátok mindnyájan a magyart?
Török s tatártól mely titeket védett,
Magyar kezekben villogott a kard.
Megosztottuk tivéletek hiven, ha
A jószerencse nékünk jót adott,
S felét átvettük mindig a tehernek,
Mit vállatokra a balsors rakott.
S most a hála!... vétkes vakmerénnyel
Reánk uszít a hűtelen király,
S mohó étvággyal megrohantok minket,
Miként a holló a holttestre száll.
Hollók vagytok ti, undok éhes hollók,
De a magyar még nem halotti test.
Nem, istenemre nem! s hajnalt magának
Az égre a ti véretekkel fest.
Legyen tehát ugy, mint ti akartátok,
Élet-halálra ki a síkra hát,
Ne légyen béke, míg a magyar földön
A napvilág egy ellenséget lát,
Ne légyen béke, míg rossz szívetekből
A vér utósó cseppje nem csorog...
Ha nem kellettünk nektek mint barátok,
Most mint birókat, akként lássatok.
Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen,
Mely birtokodra s életedre tör.
Föl egy hatalmas, egy szent háborúra,
Föl az utósó ítéletre, föl!
A századok hiába birkozának
Velünk, és mostan egy év ölne meg?
Oroszlánokkal vívtunk hajdanában,
És most e tetvek egyenek-e meg?
Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe
Világhódító híres őseid.
Egy ezredév néz ránk itélő szemmel
Atillától egész Rákócziig.
Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is
Leszünk, mint voltak e nagy ősapák,
El fogja lepni árnyékunk a sárba
És vérbe fúlt ellenség táborát!
(Petőfi Sándor: Élet vagy halál!)
